Az óvodákban uralkodó, helyenként balesetveszélyes állapotokról szóló sajtóhírek megjelenése, illetve a Fidesz-KDNP-s képviselők többszöri jelzése nyomán kialakult politikai nyomásnak köszönhetően a baloldali városvezetés is belátta, hogy nem halogathatja tovább az udvarok rendbe tételét. Azonban még számos probléma megoldása várat magára.

Addig halogatta a városvezetés az óvodai udvarok és játékok felújítását, mire sok helyen balesetveszély miatt le kellett zárni azokat. Bár a mostaniak ezt a vagyonkezelő előző vezetésére fogták, a birtokunkba került bizonyíték szerint a mostani igazgató sem érezte fontosnak, hogy mielőbb lépjen. A kerületi MSZP lapjában is azt írták, azért nem újították fel a játékokat, mert a vagyonkezelő előző vezetésének vastagon fogott a ceruzája, ezt azonban cáfolja a képünkön látható irat, amely szerint a Zöld Ágacska Óvoda balesetveszélyessé vált játékainak kijavítását az óvodavezető már januárban kérte, a vagyonkezelő új igazgatója, Kránitz Krisztián – aki egyben MSZP-s önkormányzati képviselő is – annyit írt a hibabejelentő papírra, hogy „Tavasszal visszatérünk rá”.

 Az MSZP-s Gajda Péter számára is egyre kellemetlenebbé váló politikai nyomásra júniusi ülésén a képviselő-testület a költségvetés módosításával 10 millió forintot különített el a kerületi óvodák és bölcsődék udvarainak legégetőbb munkáira. Azonban gondok vannak a konyhákban is, hiszen a kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya két kerületi óvoda konyhájában is súlyos hiányosságokat észlelt és vizsgálatot indított, elsősorban a megfelelő edények, valamint a melegítőeszközök hiányából adódó élelmiszerbiztonsági veszély miatt. Korábban a polgármester azt mondta, hogy a lehető leghamarabb helyreállítják a két konyha állapotát, de ez azóta sem történt meg. A legutóbbi testületi ülésen Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) ismét megkérdezte a városvezetést, mi történt a veszélyes helyzetek elhárítása érdekében. Az eddigre távozó polgármester helyett az ülést vezető Vinczek György (MSZP) azt állította, nem is hallott még erről a problémáról, és felkérte az illetékes önkormányzati dolgozót válaszadásra. Bertók Zoltánné,  Humánszolgáltatási Iroda vezető főtanácsosa elmondta: sajnos helyreállítás még nem történt, ráadásul a probléma valamennyi óvodai konyhában fennáll.

 

 

Óvodafelújítás helyett ablakcsere a sportpályán

 

 A kormány oktatási, egészségügyi és sportinfrastruktúra fejlesztésére írt ki pályázatot, amelyen Kispest önkormányzata is indul. Bár ismert az óvodák leromlott, több helyen veszélyes állapota, a városvezetés mégis inkább úgy döntött, hogy a KAC pálya öltözőinek felújításával és a nyílászárók cseréivel pályázik, ami mintegy 24 millió forintot jelent. Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) frakcióvezető, fejlesztéspolitikai tanácsnok úgy véli, fontos mind a sport, mind az egészségügyi intézmények fejlesztése, de tekintve az óvodák állapotát, azoknak kellene prioritást élveznie a városvezetésnél is. Mint mondta, természetesen örömteli az is, hogy a Berzsenyi utcai házi- és gyermekorvosi rendelőnek és a védőnői szolgálatnak helyet adó épület hőszigetelésére, nyílászárócserére és a tető felújítására is próbál a forrást szerezni a kormánytól az önkormányzat, összesen több mint 45 millió forint értékben.

 

Balesetveszélyes a parketta az Árnyas ovi Maci csoportjának szobájában is. Kijavítását a szülők még márciusban kérték az önkormányzattól, de ez azóta sem történt meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…