Befejeződtek a Magyar Vöröskereszt kispesti telephelyének felújítási munkálatai: az épület új tetőt kapott, megújult a homlokzata, padozatára a régi PVC-padló helyett kopásálló greslap-burkolat került, továbbá a konyháját is felújították. A fejlesztéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma 20 millió forinttal támogatta, amelyhez az önkormányzat is nagyságrendileg ekkora összeggel járult hozzá.

A felújítás sürgető volt, hiszen amellett, hogy az épület állapota igencsak leromlott, rohamos léptekben közeledett a hideg idő is, amikor még nagyobb szükség van a hajléktalan-ellátórendszerek adta biztonságra. A fejlesztés kapcsán Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője lapunknak elmondta: reméli, hogy a felújítást nem olyan minőségben végeztette el az önkormányzat, mint pár éve a vizesblokk rendbetételét. Néhány hónapja még jól látszódott, hogy omladozott a vakolat a fürdők külső falán, vélhetően valamilyen kivitelezési probléma miatt. 

 

A munkákat a kiszivárgott hangfelvételeken is többször emlegetett vállalkozó, az MSZP-s képviselő volt férje végezte el. Az épület villanyhálózata is nagyon elavult, ezért dr. Pap Sándor választókerületi elnök ígéretet tett arra, hogy lobbizni fog forrásért a miinisztériumban.

 

A kispesti telephely minden nap nyitva áll a segítségkérők számára: a 60 fős nappali melegedőhelye mellett egy 27 fős éjszakai menedékhelyet biztosítanak az épületben kulturált, rendezett körülmények között. Akik szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az itt élőknek az átlagos mindennapokhoz képest kevésbé gondterhelten teljen az ünnepi időszak, leginkább tartós élelmiszert adományozva tudnak segíteni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.