Igen leromlott műszaki állapotban van a kerület bérlakás állománya, mely jelentős többletköltséget ró az önkormányzatra. A szeptemberi hónapban megszületetett testületi döntés értelmében most viszont lehetőség nyílt a felújítások megkezdésére.

 

Kispest testületének legutóbbi ülésén 15 millió forintos forrást biztosítottak a képviselők a költségvetés átcsoportosításával arra, hogy a teljesen leromlott állapotú önkormányzati lakások rendbetétele megkezdődhessen. Kovács Bence alpolgármester, a napirend előterjesztője a döntés kapcsán lapunknak elmondta, erre azért volt szükség, mert az önkormányzat lakásállománya igen leromlott műszaki állapotban van. „Az idei évben 17 lakás került felújításra a VAMÜSZ által kezelt 883 bérlakásból. Jelenleg 102 lakás üresen áll, amelyek nagy része műszaki állapota miatt sem szociális-, sem pedig piaci alapú hasznosításra nem alkalmas.” – hangsúlyozta az alpolgármester. Igény pedig volna a lakosság körében a bérlakásokra, de ezt jelenleg nem képes kielégíteni a kerület.  „Ezen túl, ezeknek az üresen álló lakásoknak a rezsiköltségét az önkormányzat állja, amely rendkívül nagy anyagi terhet jelent számunkra. A helyzeten mindenképpen változtatnunk kellett, és ezt most meg is tettük.” – emelte ki Kovács Bence. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.