Biztonságos körülmények közepette folyhatnak az írásbeli érettségi vizsgák – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az államtitkár hangsúlyozta, ugyan semmi nincs még „kőbe vésve”, de valamikor dönteni kellett az érettségi időpontjáról, hiszen ennek komoly szervezési és logisztikai kritériumai vannak.

 

Ezért döntöttek úgy múlt pénteken, hogy nem vizsgálják tovább a járványügyi helyzetet, és megkezdik május 4-én a vizsgákat – tette hozzá.

 

A biztonságot szem előtt tartva született az a döntés is, hogy csak írásbeli lesz, mert  papíron 24 óráig életképes a vírus, így a dokumentumokat „pihentetni” fogják és elzárják a vizsgák után.

 

A tantermekben 10 tanulónál több egyszerre nem tartózkodhat, de vannak olyan iskolák, ahol ezt a számot tovább csökkentették.

 

Hozzátette, hogy a járványügyi szakemberek véleménye szerint a koronavírus jelenleg kontroll alatt van az országban, a fertőzések száma alacsony, így most biztonságosabb megtartani a vizsgákat, mint kivárni.

 

Ezzel együtt, ha valaki nem akar május 4-én vizsgát tenni, akkor ősszel is leteheti azt, hiszen teljes körű érettségit szerveznek akkor is – mondta Maruzsa Zoltán, hozzátéve, hogy akár a vizsga reggelén is meggondolhatja magát a diák, ennek semmilyen szankciója nem lesz.

 

Forrás: MTI

Főkép: 888.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.