A család-, ifjúság – és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár tájékoztatást adott arról, hogy a növekvő igényekhez igazodva a kormány százmilliárd forintot különített el a fejlesztési időszakra, a bölcsödék és óvodák kapacitásának bővitésére, új intézmények létesítésére, illetve a meglévők korszerűsítésére.

Novák Katalin, miután részt vett a ráckevei Szivárvány óvoda új épületrészének átadasi ünnepségén, beszélt a kisgyermekes családokat érintő döntésről.

Az államtitkár a Pest megyei településen megvalósult projektről szólva kifejtette: az új épületrészben ötven pluszférőhelyet alakítottak ki 75 millió forintos állami támogatásból, amelyhez a ráckevei önkormányzat 20 milliót tett hozzá. Eszközbeszerzésre is futotta a rendelkezésre álló pénzből. Az óvodabővítés azért is fontos, mert jelentősen könnyíti a környékén lakó kisgyerekes családok életét, bölcsőde és iskola közelében helyezkedik el és mert az intézmény így intergrált nevelést valósít meg- mondta el Novák Katalin.

 

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

 

Az államtitkár megjegyezte: országos szinten 320 ezer kisgyerek jut 380 ezer óvodai férőhelyre, tehát az igényeket bőven ki tudják elégíteni, csak a területi elosztáson kell még mit változtatni, hogy helyben tudják biztosítani a szükségletnek megfelelő elvárást.

A bölcsődei férőhelyek száma is nő, 50 ezerről 60 ezerre ugrik, mivel – egyebek mellett a gyed extra bevezetésének köszönhetően – több anyuka szeretné igénybe venni ezt a szolgáltatást – hangsúlyozta Novák Katalin. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.