A Bölcsődék Napja alkalmából két kispesti bölcsődei dolgozót tüntettek ki hétfőn a Városháza dísztermében megrendezett szakmai konferencián, ahol a kicsik egészséges életmódra, és a megfelelő táplálkozásra való neveléséről szerezhettek hasznos ismereteket a kispesti nevelők.

 

Két kispesti bölcsődei dolgozó kimagasló munkáját ismerték el oklevéllel a hétfői konferencián: Nagy Ferencné, az Eszterlánc Bölcsőde kisgyermeknevelője az önkormányzat, Tabi Tamásné – aki ugyanebben az intézményben segíti a nevelők munkáját – pedig a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kispesti tagozatának elismerésében részesült. Az okleveleket Mihály András, az önkormányzat Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke, illetve Brinza Istvánné, a kispesti Egyesített Bölcsődék intézményvezetője adta át a kitüntetetteknek.

 

[GALÉRIA-1]

 

Az egybegyűlteket köszöntötte a polgármester, aki a Csillagfény Bölcsőde hamarosan induló fejlesztését, 25 fős kapacitásbővítését emelte ki, és megköszönte a kerület hat bölcsődéjében dolgozó több mint nyolcvan nevelő és segítő munkáját. Elmondta, hogy a képviselő-testület döntése értelmében továbbra is ingyenes marad a bölcsődei ellátás Kispesten. A rendezvényen a városvezetők közül részt vett Tóthné Szabó Éva és Ékes Gábor alpolgármester is.

 

A szakmai programot Brinza Istvánné nyitotta meg, felhívva a hallgatóság figyelmét az egészséges életmódra való nevelés fontosságára: a család után sok kicsi számára a bölcsőde az első hely, ahol megkezdődik a szocializáció. A bölcsődében kinyílik számukra a világ, itt kezdhetik elsajátítani többek között egészséges táplálkozást, a természet megismerését. Ezután dr. Kun Ildikó: Az egészséges életmód, táplálkozás alapelvei; és dr. Juhos Adrienn: Korszerű táplálkozás kisgyermekkorban címmel tartottak előadást. Az előadások között fiatalok fuvola-, ének-, és versmondó előadásait hallgathatta a közönség.

 

Hazánkban a bölcsődei ellátás a gyermekjóléti szolgáltatások között a legrégibb, immáron 161 éves múltra tekint vissza. Az első bölcsődét a Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre 1852. április 21-én, Budapesten, melynek tiszteletére 2010 óta ünnepelhetjük a Bölcsődék Napját. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.