Amióta Dódity Gabriella tudomást szerzett Bozsó Gyula helyzetéről, mindenben támogatta a fiút, és ahogy ígérte, az új lakás berendezésében is segít neki. Így ma megvették az új ágyat, amelyet egy korábban, a kispesti KDNP által felajánlott hűtővel együtt kollégái, Fekete Márk, Einhorn Tamás és Song Simon segítségével el is vittek a fiúnak a lakásba, ahol a takarításból is kivették a részüket.

A kispesti Segítő Kéz Gondozó Szolgálat által hozott bútorok elrendezésében is közreműködtek. Felmérték, hogy mire lenne még szüksége Gyulának az új életéhez: egy porszívó és egy kisméretű mosógép hiányzik még, amelyek beszerzéséhez a képviselő a közösségi oldalán kért segítséget. Dódity Gabriella korábban gyűjtést is szervezett a fiúnak, az ebből összegyűlt 170 ezer forintot is átadta már Gyulának.

Mint ismert, a képviselő, amint tudomást szerzett az esetről, azonnal a családhoz sietett és Facebook oldalán számolt be Bozsó Gyula kálváriájáról. Egyúttal azonnali intézkedésre szólította fel Gajda Péter polgármestert, és Vinczek György alpolgármestert, hogy utaljanak ki egy krízislakást Gyulának. A fiú ugyanis évek óta nem kerülhetett fel a szívtranszplantációs listára, mivel lakhatási körülményei nem alkalmasak steril szoba kialakítására, amelyre a műtét utáni lábadozáshoz szükség van.

Az önkormányzatnál tavaly azt javasolták a családnak, hogy pályázzanak szociális bérlakásra, holott köztudott, ezen a pályázaton általában néhány lakásra több száz a jelentkező. Nem hatott meg senkit a helyzetük, pályázatukat nem fogadták el. Közben a Kardiológiai Intézet kongatta a vészharangokat, mert a fiú állapota súlyosbodott, ezért mielőbbi transzplantációra volna szükség.
Dódity Gabriella posztja után felgyorsultak az események: másnap ígéretet tett a városvezetés, hogy Gyula megkapja a lakást, amelyet az önkormányzat fel is újít. Ez meg is történt, így Gyula tegnap átvehette a kulcsokat, és várhatóan már jövő héten felkerülhet a transzplantációs listára, hiszen a lábadozásához szükséges feltételek így már adottak.
– Köszönöm mindenkinek, aki segítette Gyula ügyét. Sokan hívnak, írnak és köszönik, ha én nem vagyok, nincs lakás. Én is sajnálom, de tény: a nyilvánosság ereje kellett ahhoz, hogy az önkormányzat végre megfelelő módon segítsen egy szívátülterésre váró fiún – írta posztjában Dódity Gabriella.