Idén először támogatja a családok közös nyaralását az Erzsébet-program. Idősek üdülése után új lehetőség nyílt a nagyszülőknek: unokáikkal közösen utazhatnak el több napos hazai üdülésre. Ezen felül kedvezményes pihenésre pályázhatnak a gyermeküket egyedül nevelő, illetve a kétgyermekes szülők is.

Ettől az évtől lehetőség nyílik arra, hogy a nyári szünetben a nagyszülők kedvezményesen nyaralhassanak unokáikkal közösen az Erzsébet-program jóvoltából. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány gyermeknap alkalmából megnyitotta új pályázatait, amelyekben a családi programoké lett a főszerep.  

 

A nagyszülős nyaralás most már nemcsak a gyümölcsöskertet jelenti, hanem az unokákkal együtt elutazhatnak 4-5 napra valamelyik közkedvelt hazai üdülési pontra. A kedvezményhez jutás feltétele, hogy a nagyszülő nyugellátásban részesüljön, valamint a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147.000 forintot. Emellett nem rendelkezik egyéb, további rendszeres jövedelemmel, vagy foglalkoztatott jogviszonyban állóként a háztartásában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét.

 

Ezen felül az Erzsébet-programban a gyermeküket egyedül nevelő, illetve kétgyermekes szülőkre is gondoltak, idén először nyílik lehetőség számukra is kedvező üdüléshez jutni.

 

Pályázni kizárólag elektronikusan lehet 2017. május 28. – 2017. június 30. között, a www.erzsbetprogram.hu oldalon, regisztráció és pályázói profil létrehozását követően.

 

Amennyiben segítségre szorul, kérjük keresse fel a kispesti Fidesz irodát, ahol készségesen állnak rendelkezésre.

Cím: XIX. Ady Endre út 91.

Információ: 0620 242 7079

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.