Igazán meghitt pillanatokat élhettek át azok, akik részt vettek a Kispesti Társaskör hagyományos Adventi estjén. Dódity Gabriella elnök a fogyatékossággal élőknek ajánlotta az estét: a meghívott, kerekesszékes mesemondó, Harza Márk 50 ezer forintos támogatást kapott a civil szervezettől, dr. György István kormánymegbízott pedig a fogyatékossággal élőknek élményt szerző Brandt Viktornak adományozott 250 ezer forintot. A kispesti fogyatékossággal élők alapítványának is gyűjtöttek a helyszínen.

Zsúfolásig megtelt a Kispesti Kaszinó terme a Kispesti Társaskör hagyományos Adventi estjén, ahol Lovász Péter diakónus adventi beszéde után műsort adtak a Vass Lajos Általános iskola diákjai. A 3-4. osztályos gyerekekből álló kórus egy fantasztikus adventi népdalcsokrot adott elő, az iskola egyik tanárának gitárkíséretével. A gyerekek műsorát ezúttal is csokoládéval ksözönte meg a műsort Dódity Gabriella, a Kispesti Társaskör elnökétől és dr. György István kormánymegbízott.

 

Az est folyamán levetítették a Kispesten élő Brandt Viktor kisfilmjét is, aki jelenleg saját alapítványán, az Álomszállítón dolgozik, hogy még több fogyatékkal élőnek segíthessen élményeket szerezni. A trolivezetőként dolgozó Viktor egyébként személyesen is mesélt arról, hogy milyen öröm látni a rászorulók arcát, amikor végre kiszállva a kerekesszékből versenyautóba ülhetnek, vagy akár repülőgépre szállhatnak, mint egészséges társaik. Beszéde és igyekezete annyira meghatotta dr. György Istvánt, hogy a helyszínen felajánlott 250 ezer forintot a december 1-jei „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak!” elnevezésű jótékonysági koncertjének 4 millió forintos bevételéből, hogy Viktor mielőbb megvalósíthassa a kispesti fogyatékossággal élők álmait is. De nem csak ő kapott támogatást, a rendezvényen mesemondóként fellépő Harza Márknak is felajánlott a civil szervezet 50 ezer forintot. A kerekesszékes fiú és családja ugyanis egy autóra gyűjt, amely nagyban megkönnyítené az életüket. Az adventi esten egyébként a vendégek is adakozhattak, és adakoztak is, így 157 140 forintot adhatott át Dódity Gabriella a kispesti fogyatékossággal élőket segítő Gyöngyszemek Alapítványnak.

 

[GALÉRIA-1]

 

Tekintse meg galériánkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…