Az eddiginél kedvezőbb áron parkolhatunk a Fővárosi Önkormányzat által tavasszal megnyitott őrzött parkolóházban augusztus 15-től. Ez nagy segítséget jelenthet a környéken élők parkolási gondjainak megoldásában – hangsúlyozta Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadó.

Jelentősen csökkennek augusztus közepétől az éjszakai parkolási díjak a Kőbánya-Kispest metróállomásnál található P+R parkolóházban, amelyet tavasszal nyitott meg a Fővárosi Önkormányzat. A környező lakótelepen jellemző parkolóhely- és garázshiányt jelentősen enyhítheti a kedvező változás, amelynek értelmében az itt élők akár havi 4900 forintért éjszakánként, vagy 9800 forintért éjjel-nappal biztos helyen tudhatják autójukat a város legnagyobb, fedett és őrzött P+R-jében.

 

– A környéken lakók parkolási gondjain szeretnénk enyhíteni az intézkedéssel – hangsúlyozta a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadója. Dódity Gabriella elmondta: a kispesti lakótelepen gyakorlatilag nincs szabad bérelhető garázs, ráadásul jellemzően ezek díja is magasabb, mint az új parkolóház árai. Mint mondta, a P+R parkolókat jellemzően az ingázók használják nappal, ezért döntöttek úgy, hogy éjszakánként a szabad férőhelyeket kedvező áron igénybe vehessék az itt élők, akik így őrzött és télen is fedett helyen tudhatják járművüket. Természetesen a metróval tovább utazó kispesti autósoknak továbbra is kedvező parkolási lehetőséget kínálnak napközben – tette hozzá Dódity Gabriella.

 

Parkolási díj

Kedvezőbb díjak

2014. augusztus 15-étől (Ft)

Nappali díj (alkalom), 6-22 óráig

350 

Éjszakai díj (óra)

105 

Öt munkanapos bérlet

1 540 

Húsz munkanapos bérlet

5 600 

Heti éjszakai bérlet

1 330 

Kombinált heti bérlet (éjjel-nappal)

3 570 

Havi éjszakai bérlet

4 900 

Kombinált havi bérlet

9 800 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…