Még az idén, december 1-én megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin arról is beszélt, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt. A kedvezményes kölcsönt a két, illetve három gyermeket vállalók is igényelhetik.

A kétgyermekes családok a 10 millió forintos, államilag támogatott, garantáltan 3 százalék alatti kamattal adott hitelt 25 éves futamidőre vehetik fel, ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészlete 50 ezer forint alatt marad havonta.
Azért döntöttek a csok bővítéséről – hangsúlyozta az államtitkár -, mert úgy látják, hogy az otthonteremtés jó befektetés, és a kormányzat abban akar segíteni, hogy akik gyermeket nevelnek, vagy gyermekvállalás előtt állnak, a lehető legjobb körülmények között élhessenek Magyarországon.

Az M1 Híradónak arra a kérdésére, mire számít, hány kétgyermekes család veszi majd igénybe az új lehetőséget, az államtitkár azt mondta, a CSOK-ot felvevő nagycsaládosok csaknem 90 százaléka kérte a kapcsolódó kedvezményes hitelt, ezért a kétgyermekeseknél is hasonló igénylésre számítanak.

Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok, köztük a fiatalok túlnyomó többsége saját tulajdonú otthonban szeretne élni, ezért támogatja a kormány a lakásvásárlást.

Azt mondta, hogy a CSOK népszerűsége töretlen, a kedvezménnyel eddig csaknem 400 ezer ember otthonteremtését tudták segíteni. A CSOK, az áfa-visszatérítés lehetősége és a kedvezményes hitelek összesen csaknem 500 milliárd forintos támogatást jelentettek eddig a családoknak.

Jövőre egyébként újabb ötezer forinttal nő a kétgyermekes szülőket megillető családi adókedvezmény, így az érintettek 2019-ben már gyermekenként húszezer, összesen havi negyvenezer forinttal csökkenthetik személyi jövedelemadójukat, esetleg a járulékukat.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Fegyelmezettebb vagyongazdálkodást sürgetnek

Újabb telekeladást hirdetett meg az önkormányzat, ezúttal a Teleki utca 51. szám alatt lévő ingatlanon adna túl a baloldali városvezetés. A helyére valószínűleg társasház épül. A jobboldali képviselők megjegyezték: szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyeket megesz az idő, majd azt követően telekárban értékesítik azt.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.