Hetedik alkalommal zenél együtt dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja Póka Egonnal, a Kőbányai Zenei Stúdió társalapítójával az „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncerten december 1-jén 19 órától a KÖSZI-ben (X. Előd utca 1.). A koncertsorozat eddig közel 15 millió forintot gyűjtött össze a Kispesten és Kőbányán élő rászorulók javára. Ebből az alkalomból ültünk le beszélgetni velük.

A jótékonysági koncertetek immár hagyomány Kőbányán, de hogyan indult? 
GYI: Gimnazista koromban kezdtem el gitározni, előtte zongoráztam, énekelni mindig is szerettem. A zene folyamatosan jelen volt és van az életemben. Amikor 2010 után főpolgármester-helyettes lettem, akkori kollégám, Dódity Gabriella állt elő az ötlettel, hogy a zenélést, a koncertet kössük össze a jótékonysággal.

 

Hogyan és hol talált egymásra a polgármester és a zenész? 
GYI:
Az 1990-ben lettem Kőbánya polgármestere, Egon pedig a képviselő-testület tagja volt. A barátságunk ekkor köttetett. Ő vetette fel a közös zenélés és a képviselő-testületi zenekar ötletét, akik között ott volt Révész Máriusz és Egon tanítványai is.
PE: A rendszerváltozás után már ismertem jó pár fideszes srácot: Orbán Viktort, Deutsch Tomit, akik jártak a Hobo Blues Band bulikra. Aztán felkértek, hogy legyek képviselő. A többi már ismert: Istvánnal az első pillanattól kezdve szimpatizáltunk egymással, és jókat zenéltünk régen az „önkormányzati zenekarban”, most pedig a koncertsorozaton is.

 

A jótékonysági koncert ismét összehozta a régi barátokat…?
GYI:
A jótékonysági kezdeményezéshez örömmel csatlakozott Egon és zenekara, Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenccel a Póka Egon Experience is. Állandó közreműködő még Sipeki Zoltán, aki Zorán gitárosa, de gyakran feltűnik a színpadon dr. Gyimesi László, Fekete-Kovács Kornél, Benkő László és Egon tehetséges tanítványai is. Igazi, profi, kis csapat ez! Örömzenélés egy jó és nemes célért.
PE: Hetedik alkalommal állunk egy színpadra közösen. Mindenki arcán látni a boldogságot, jó együtt repülni. István szerénykedik, pedig nincs miért, lehet, hogy hozzánk képest hobbigitáros, de a produkcióval nem szégyenkezünk.

 

Milyen szerepet játszik a zene az életetekben?
GYI:
A gimnáziumban már volt zenekarom a barátaimmal, de főként saját szórakoztatásra játszottunk. Aztán bekerültem az iskola zenekarába, ahol olyan emberek is játszottak, mint a későbbi Fonográf tagja, Barta Tibor. Később a főiskolán a baráti társaságban került elő a gitár, és ezt követte a kőbányai polgármesterségem időszakában az önkormányzati zenélés is.
PE: Idealista és tanár vagyok. A zeneiskola kicsit olyan számomra, mint egy skanzen: a régi idők dalainak, legendás muzsikusok emlékének őrzője. Ahogy ez a koncert, a tanítás is a gyerekekről szól. Fontos, hogy tovább adjuk a tapasztatainkat az utódoknak. Erre kiváló terepet ad az iskola, amelyet, mint minden jó ügyet, alapításától kezdve mindig is támogatott István.

 

Dr. György István és Póka Egon mindenkit szeretettel vár most pénteken, azaz 2017. december 1-én 19 órától a KÖSZI-ben (X. Előd utca 1.)!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.