Első alkalommal, hagyomány teremtő módon, 2010-ben került megrendezésre a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Egészségnap rendezvénye. Immár hagyományőrző programként, Egészségmegőrző Nyílt Nap elnevezéssel június 15-én, 10 órától 16 óráig a Zöld Diófa Gondozási Központban valósult meg a rendezvény.

15 helyszínen várták tegnap a látogatókat egészségügyi szűrésekkel, mérésekkel, tanácsadásokkal.

Előadást tartott Takács Tamás, a Body Guard Hungary kereskedelmi igazgatója a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásról, Schmiedt Mónika, a Hunyadi patika képviseletében a homeopátiáról és Dr. Farkas László ortopéd szakorvos az oszteoporózisról, és csontbetegségek kezeléséről, a lehetséges műtéti beavatkozásokról.

A Csillag Optika képviseletében szemész szakorvos végzett látásvizsgálatot, és hallásvizsgálatra is volt lehetőség, a WIDEX-H Kft. szakemberei által.

Az érdeklődők testanalízis során összehasonlíthatták életkorukat a „biológiai korukkal”, hasznos információkat szerezhettek a dietetikai, orvosi, homeopátiás tanácsadásokon és a Kispesti Diabétesz és Egészség Klub képviselőjétől. Megmérethették csontsűrűségüket a Vis Vitalis Alapítvány standjánál, vércukor szintjüket, és vérnyomásukat a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat standjánál, és koleszterin szintjüket a Hunyadi patika munkatársainál.

A legnagyobb érdeklődés a koleszterin, vérnyomás és vércukorszint mérés iránt volt.

Megkóstolhatták a Wekerlei Éléskamra Biobolt finomságait, kipróbálhatták a Bioptron lámpát, és megismerkedhettek különböző gyógyhatású készítményekkel.

A szűrővizsgálatok után, „gyógy-teázóban” látták vendégül teával, pogácsával, egészséges zöldségfélékkel a Gondozó Szolgálat munkatársai a résztvevőket.

Akik megtisztelték a rendezvényt látogatásukkal, a Kispesti Uszodát ezen a napon, 10-16 óráig, térítés mentesen vehették igénybe.

A rendezvény mottója: preventív szemlélettel, egészséges életmód, szűrővizsgálatokkal, és ételkóstolóval (pl.: karalábé, répa, zöldség chips), és ginzenggel, maracujaval, gránátalmával dúsított immunerősítő echinacea teával.

 

A cikket a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálatnak köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.