Az 59 éves férfi mindkét alkalommal festményeket és régiségeket zsákmányolt a házból. Noha már az első alkalom után elkapták, akkor szabadlábra került. Úgy gondolta, másodszorra nagyobb sikerrel jár majd, ám nem így lett.

Alig egy hét elteltével tört be ugyanabba a kispesti ingatlanba egy férfi. Először augusztus 10-én délután, a kaput lezáró drótot átvágva ment be a lakatlan házba, ahol festményeket, ékszereket és egy tükröt zsákmányolt – egy gurulós bőröndbe rejtette a zsákmányt –, ám nem jutott messzire: a szomszédok észrevették és a rendőrök kiérkezéséig feltartották. A férfit kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, azonban azóta szabadlábra került. Egy hét sem telt el, 2022. augusztus 17-én éjszaka a feltételezett elkövető visszatért a korábbi bűncselekmény helyszínére, ahova ezúttal a kerítést átmászva jutott be” – olvasható a police.hu-n.

 

A férfi ezúttal is festményekkel és régiségekkel pakolta meg táskáját, majd egy másik családi ház udvarán jelent meg. Ekkor fogták el a rendőrök, akik előállították őt a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra. „Az 59 éves T. István a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett, valamint magánlaksértés vétség megalapozott gyanúja miatt. A kispesti nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására” – írta a rendőrségi honlap.

 

A fotó illusztráció!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…