Miért káros a gyerekekre az LMBTQ-lobbi?
Egy olyan, világszerte erősödő ideológiai áramlat uszályába kerültünk, amelyiknek a gyermekneveléssel kapcsolatban is egészen más álláspontja van. A részéről megfogalmazott vélemény szerint a gyermeket minél korábbi életkorban a szexuális sokféleség szabad elfogadására kell ráérzékenyíteni. A „vélemény” szót használtam, de most mondom a tényeket. A tények evidenciák, a tudomány által bizonyított, kétségbevonhatatlan bizonyosságok, amelyek az ember természetes fejlődési folyamataira, a szocializációra, a társadalmi hatások beépülésére, az epigenetikára építenek. Ezek szerint a gyermek, ha akarjuk, ha nem, felnövekedik, fejlődik és érik a személyisége, nemi szerepei bevésődnek, „szocializálódik,” és így alakul ki benne a társadalmi nem, a férfi és női szerep. Ennek van egy időrendje és programja, nem kell kitalálni.
Az új, posztmodern irányzat követői azt a jogot veszik magukhoz– noha nem tényekre építenek, hanem véleményükre –, hogy a biológiai nem megváltoztatásának szabadsága, joga is benne van az emberi lehetőségeinkben. Ezáltal egy evolúciós törvényt, de azt is lehet mondani, hogy az isteni törvényt is megsértik. Ez az a pont, amitől kezdve ezt az irányzatot el kell utasítanunk.
A biológiai nem olyan adottság, amelyben mind a fiúk, mind a lányok idegrendszerileg, hormonálisan és genetikai kódjai a kezdetektől szignifikáns különbséget alkotnak, tehát más a fejlődés íve, más az útja, más a programja, más az agyműködés, mások az elmefolyamatok. Ez a tudomány által képviselt út, amelyhez nekünk, akik felelősek vagyunk a gyermek neveléséért, mindenképpen ragaszkodnunk kell.
Milyen következményekkel jár a korai érzékenyítés?
Alapvetően megzavarja a gyereket az identitás kialakulásában, az énépítés folyamatában. A korai szexuális ébresztésre a kisgyermek még nem érett, sem idegrendszerileg, sem pszichikus szinten, nem is érdeklődik iránta, megfelelő szellemi kapacitása sincs hozzá. Kisgyermek és óvodáskorban beavatkozni és beültetni olyan tartalmakat, amelyek valóságidegenek, rendkívül veszélyes.
A gyerek 3 és 6 éves kora között automatikusan letölti azt a mintát, amit otthon lát a szüleitől. A lány megtanulja, hogy kell nőként a férfivel viselkedni, a fiú azt, hogy kell férfiként a nővel viselkedni. Ez az életszabály. Ha ebbe beavatkozunk, a gyerek azt se fogja tudni, hogy voltaképpen fiú vagy lány. Olyan módon torzul a természetes fejlődési folyamata, hogy kisiklás következhet be.
A pszichológia 6 és 10 éves kor közé teszi a pszichoszexuális fejlődésben a látencia fázisát, ami azt jelenti, hogy az ösztönfejlődésben ilyenkor háttérbe szorul a szexuális érdeklődés. 10 éves kor után pedig elsősorban azt kell elősegíteni a szülőnek és a nevelőnek, hogy ebben az információkkal túltelített világban, ahol olyan sok ostoba és életellenes eszmeáramlat jut a gyerekbe a világhálón és egyéb közlési csatornákon át, meg tudjuk tartani őt a realitásban, a tétova keresésében, hogy mivé, kivé legyen. Ennek az útnak a végigjárásában a szexualitást sem kell mindenek elé és fölé helyezni, hanem be kell ágyazni a pszichoszexuális érés időbeli folyamatába. Nem kell semmit siettetni, mert a korai szexuális élet szintén megzavarja a serdülőket a megfelelő felnőtti viselkedés tanulásában. Napjainkban minden felgyorsult, így a kapcsolat kialakításának fontos szakaszai kimaradnak.
Pszichológus szemmel miért fontos a gyermekvédelmi törvény?
Az ellenáramlatoknak, a tudománytalan és önkényesen sokféle véleménynek ellent kell állni. Ezért szükséges egy szigorú szabályozás, amelyben a törvény erejével van kimondva néhány olyan alapvető tény, amelyhez mindenkinek tartania kell magát. A gyermek nevelésének joga és felelőssége a szülőé. Amiatt, hogy a gyermek korán belép a másodlagos szocializáció helyszínére, a bölcsődébe, óvodába, ez a jog korlátozódik, a felelősség azonban akkor is a szülőé.
A gyermekvédelmi törvény kritikájára az teremt rést, hogy benne a homoszexualitás és perverzió közti éles határ nem jut kifejezésre. Ami büntetendő, az a károsító következményekkel járó pedofília. A szexuális orientáció másságát társadalmi toleranciának kell öveznie. Ugyanakkor éppen az éles határvonás hiánya ad lehetőséget arra, hogy ezt a rendkívül fontos törvényt megtámadják. Pedig nem kellene ehhez ellenségesen viszonyulni, sokkal inkább arra kellene közösen figyelünk, hogy hagyjuk a gyermeket a saját fejlődési útján járni, álljunk mellé és segítsük, támogassuk emberi kibontakozását. Egy törvény van: a fejlődés törvénye.
Kutatások bizonyították, hogy a homoszexualitást a genetikának és a környezeti tényezőknek keveredése idézi elő. A más utat választók elfogadásában több évszázados, évezredes ellenállást kell átszocializálni. Ez közös feladatunk. Nagyon helyes, hogy az esélyegyenlőségi törvény kimondja: a homoszexuális ember ugyanolyan értékű embertársunk. Ez nem kétséges. A kritikus pont a pedofília. Az élet törvénye értelmében, aki árt a gyereknek, aki károsítja, aki traumákat okoz neki, aki fizikailag bántalmazza, arra a törvény szigorával kell lesújtani.
Látnunk kell azt is, hogy a törvényt bírálók kisebbségben vannak. A fő törvényt normális esetben mindig a nagy átlag és a többség határozza meg. Nem lehet a kisebbséget felemelni az átlag fölé, és azt mondani, hogy „ti vagytok a király”. Ez nem lehetséges az emberiség történetében, vagy ha igen, akkor az csak társadalmi tragédiákkal jár. Ezért azt a többséget, akik a természetes fejlődés mellett vannak, hagyják békén, és hagyják békén gyermekeinket is.
Pszichológusként és állampolgárként miért tartja fontosnak a gyermekvédelmi népszavazást?
Mert ez a kisebbséget szembesíti az eddig hallgató többség véleményével. El kell fogadtatni a törvény erejével, hogy senkinek nincs joga a szülői nevelésbe engedély nélkül betörni, és azt erőltetni, ami a nevelés kártékony útja. A gyermek agyát át lehet ugyan programozni, de hát milyen felelősséggel? Milyen következménnyel? Itt jön a mi felelősségünk, és ez közös humán feladat!
