Nemzetünk történelmének egyik, ha nem a legsötétebb napja volt 1920. június 4-e, amikor is aláírták a trianoni békediktátumot, amelyre évről évre megemlékezik a magyarság határainkon innen s túl egyaránt. E napon – a nemzeti összetartozás napján – a hagyományokhoz hűen idén is összegyűlt a kispesti polgári oldal, hogy lélekben közösen, 15 millió honfitársunkkal együtt emlékezzen.

 

Immáron 101 esztendeje annak, hogy aláírták a második világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amely a magyarság legnagyobb tragédiájaként maradt emlékezetes: a döntés értelmében hazánk területének több mint kétharmadát elcsatolták, mintegy 3,3 millió honfitársunkat taszítva ezzel az új határokon túlra, idegen államok markába.

 

 

Noha az akkor okozott seb örök nyomot hagyott, a szülőhazájuktól elszakított, kisebbségi sorba kényszerített nemzettestvéreink és az anyaországban élők közötti kötelék még sosem volt olyan szoros, mint napjainkban. Emlékezetes, a polgári-keresztény kormány 2010-ben megalkotta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, aminek köszönhetően a határon túli magyarok egyszerűsített eljárással juthatnak magyar állampolgársághoz. Ugyanebben az évben a békediktátum aláírásának napját, június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította.

 

 

Ahogy az már megszokott, idén is megemlékezést és koszorúzást tartott ez alkalomból a Kispesti Országzászlónál a Wekerlei Polgári Egyesület, a Kispesti Társaskör, a kispesti Fidesz és a kispesti KDNP szervezetei. Megemlékező beszédében dr. Pap Sándor választókerületi elnök elmondta: „A nemzeti összetartozás napjának az üzenete az, hogy mindannak ellenére, ami a XX. században történt, mi magyarok összetartozunk! Az ezeréves múltra visszatekintő magyarság megmaradt, nem tűnt el a Föld színéről. Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán.

 

 

Egy nemzet, amely a múltjából büszke jelent épített és fényes jövőt építhet. A magyar jövő számára azonban a tét ma sem kisebb, mint egykor volt. Most viszont rajtunk múlik, kiket küldünk ismét a nagy tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassák Európa jövőjét és benne hazánk sorsát. Rajtunk múlik, tanúságot teszünk-e a közös, sikeres jövőnk mellett. Emlékezzünk a múltunkra, legyünk büszkék a jelenünkre, és építsünk Magyarországnak és az egész magyarságnak egy sikeres, boldog jövőt.”

 

 

fotók: facebook

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.