Mint arról korábban beszámoltunk, kerületünk több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatást kapott az Egészséges Budapest Programból, ennek köszönhetően megkezdődött az egynapos sebészet kialakítása az önkormányzati fenntartású Kispesti Egészségügyi Intézetben. Dr. Kumin Marianna, az intézmény főigazgató-főorvosa szerint az egynapos sebészetek közül is kiemelkedően magas színvonalú lesz a kispesti.

Nyár eleje óta zajlik az építkezés a Kispesti Egészségügyi Intézetben, a működés mindeközben zavartalan. Ha minden jól megy, tavaszra el is készül az egynapos sebészet és megindulhatnak a műtétek.  Könnyebbség ez a kispestieknek, hiszen a kerületben nincs kórház, így hiánypótló lesz a komplexum, hiszen a kisebb műtétekért nem kell majd más kerületben lévő kórházba menni.

 

Az egynapos sebészet nem jellemzően két műtőből – egy kisebb és egy nagyobb – áll, s nemcsak méretében, hanem felszereltségében is kimagasló lesz a tervek szerint.  Egyfajta kiskorház lesz, amelyben szemészeti, laparoszkópos sebészeti, nőgyógyászati és ortopédiai műtéteket, kisebb traumatológiai beavatkozásokat és urológiai műtéteket, továbbá végbéltükrözéseket is végeznek majd a szakemberek.

 

A napokban szakmai bejárást tartott a kivitelező cég és az intézmény vezetése Dódity Gabriella Fidesz-KDNP frakcióvezető és dr. Pap Sándor választókerületi elnök részvételével. A találkozón elhangzott: a korábban megítélt közel 1 milliárd forintos támogatáshoz nagyon jól jött az a kiegészítő forrás, amelyért a kispesti Fidesz lobbizott; ennek köszönhetően több műszaki és szakmai részletet magasabb minőségben tudnak megvalósítani. A munkálatok még javában zajlanak, ha minden jól megy, jövő tavasszal már „birtokba vehetik” a kispestiek az egynapos sebészetet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.