A Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottság legutóbbi ülésén tárgyalta az Újlaki utca újranyitásának lehetőségét. A bizottság az utca lezárt szakaszának egyirányúsítását tartja járható útnak. A döntés megvalósításához a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) engedélye szükséges – közölte Szathury Kolos (Fidesz-KNDP) önkormányzati képviselő.

Nehéz kérdésben kellett döntést hoznia keddi ülésén a Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottságnak, mivel megosztó volt a wekerleiek véleménye az Újlaki utca lezárásával kapcsolatban. Az utcában lakók többsége üdvözölte, hogy tavaly év végén lezárták az utca végét, mivel sok autós a szűk Újlakin keresztül nyert egérutat a Nagykőrösi úton kialakult dugó elől. Sok wekerlei azonban bosszankodott a döntés miatt, mivel így csak a Rákóczi utcán lehet be- és kihajtani a Nagykőrösi út irányába, egy kispesti család tragédiája pedig rámutatott: érdemes felülvizsgálni a döntést.

 

– A bizottsági ülésen tagtársaimmal egyetértettünk abban, hogy megoldást jelenthet, ha az utca lezárása helyett a Botond utcától a Nagykőrösi útig egyirányúsítjuk az utcát. A szakbizottság javaslatát az önkormányzat megtervezteti és elküldi a BKK-nak is engedélyeztetésre. Amennyiben zöld utat kapunk az önkormányzat megszünteti a lezárást, és egyirányúsíthatjuk az utca utolsó szakaszát – mondta el lapunknak Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, a városüzemeltetésért felelős bizottság tagja. – Ahhoz, hogy kijelenthessük, az egyirányúsítással elértük a célunkat, 3-6 hónap szükséges. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a közlekedők igazodni tudjanak az új forgalmi rendhez, és érdemi következtetéseket vonhassunk le, hogy van-e szükség további intézkedésekre –tette hozzá Szathury. Az egyirányúsítást követő hónapokban az önkormányzat ismét kikéri a lakók véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…