A férfi a kerítésen átmászva jutott be egy pesterzsébeti családi házba május 13-án. Miután zsebre rakott egy mobiltelefont és két kerékpárlámpát, megivott egy üveg pezsgőt, majd befeküdt a kádba, ahol elnyomta az álom. Időközben hazaért a ház tulajdonosa, aki felfedezte a kutakodás nyomait, majd nem kis meglepetésére rátalált a fürdőszobában alvó betörőre a 36 éves T. Lászlóra, akit a rövid időn belül kiérkező rendőrök ébresztettek fel, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságon.

 

„A XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói lopás vétség miatt hallgatták ki a férfit, aki elismerte tettét. T. László az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet” – olvasható a police.hu-n.

 

A fotó illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A vádlott neve: Burány Sándor@0

Vádat emeltek az ittasan vezető Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd), Kispest és Kőbánya országgyűlési képviselője ellen. Burány – aki egyébként a kampányban végig titkolta az esetet – szavahihetőségét mutatja, hogy miután napvilágra került az ittas vezetés, egy sört vallott be, miközben az ügyészség szerint lehetett az három is. És ha ez még nem lenne elég, Gajda Péter (MSZP) polgármester a jogsértésektől sem riadva vissza támogatta Burányt a kampányban, akiről tudható volt, hogy egyébként bűnvádi eljárás indulhat ellene.

Rendőrségi hírek

Bővült a trükkös lopások köre az utóbbi időben a kerületben is, melyeknek célpontjai leginkább az idős korosztály. Megtörtént esetek és hasznos tanácsok a kispesti kapitányság szakemberétől.

A nemi szervét mutogatta egy férfi Kispesten – keresik a rendőrök

A rendőrség fotót is közzétett a férfiről, aki egy kispesti lépcsőházban mutogatta a nemi szervét.

Áprilisi rendőrségi hírek

Sajnos áprilisban is volt dolga a kerületi rendőrkapitányságnak. Összefoglalónkból kiderül, milyen bűnesetekkel kellett megküzdeniük a kispesti rendőröknek az elmúlt hónapban.