A kicsik játékot, anyukáik pedig vitaminokat kapnak, illetve az az otthon lehetőséget kap arra, hogy biztosítsa néhány lakójának az új, kilenckomponensű HPV védőoltás beadatását egy szülész-nőgyógyásszal történő konzultációt követően. 

 

 – Egy ilyen felkérésre nem lehet nemet mondani, így amennyire tudtam, a szervezésből is kivettem a részemet. A felvilágosításra sosem lehet elég figyelmet szánni. Kevesen tudják, de a HPV férfiak számára is veszélyes lehet. Mivel a HPV fertőzés férfiakat és nőket egyaránt érint, ezért óriási a felelősségünk a vírus további terjedésének megakadályozásában. A fiaimat arra fogom nevelni, hogy ne csak a nem kívánt terhesség ellen védekezzenek, hanem a szexuális úton terjedő betegségek ellen is gondoskodjanak mind a védelemről, mind a megelőzésről. A mostani fiatalok szerencsés helyzetben vannak, hiszen védőoltással számos komoly, akár daganatos betegség is megelőzhető – vallja Mariann.

 

 Személyesen is érintve

Peller Mariann fontosnak tartja, éppen ezért aktívan kiáll a megelőzés mellett, hiszen egy közeli barátnője is átesett egy, a HPV által okozott betegségen. Szerencsére a korai felismerés miatt mára már gyógyultnak mondható. Az oltás által nyújtott védelem fiatalkorban a leghatékonyabb, de az újrafertőződés kockázata miatt felnőttkorban, már megkezdett szexuális élet esetén is érdemes kérni a nőgyógyásszal történő egyeztetést követően. Az MSD Pharma Hungary Kft. segítségével az anyaotthon néhány lakója az új kilenckomponensű oltóanyagban részesülhet.

 

 Sokkolók a statisztikák: célkeresztben a nők és a férfiak egyaránt

A méhnyakrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, évente 1000-1200 nőnél diagnosztizálják, és amelyet csaknem 100%-ban a HPV okoz. A szexuálisan aktív nők csaknem 80%-a megfertőződik a vírussal élete során, az érintettek 10%-nál pedig tartós fertőzés alakul ki, amely méhnyakrákhoz, hüvelyrákhoz és egyéb daganatos elváltozásokhoz vezethet. 

Azt pedig még kevesebben tudják, hogy a HPV a férfiak körében is okozhat olyan súlyos daganatos megbetegedéseket, mint a péniszrák, végbélnyílás körüli daganatok vagy akár egyes szájüregi rákok.

– Nagy öröm számomra, hogy a HPV elleni védőoltás már Magyarországon is a nemzeti immunizációs program része és kimagasló az átoltottság a 7. osztályos lányok körében. Napjainkban már a két- és négykomponensű oltás mellett a kilenckomponensű vakcina is elérhető Magyarországon, amely az 5 további vírustörzzsel szembeni védelemnek köszönhetően szélesebb körű védelmet nyújt a négykomponensű vakcinához képest a HPV okozta rákok megelőzésében. A négykomponensű oltáshoz képest, amely a méhnyakrákos esetek 70%-ában jelenlévő típusoknak megfelelő részecskéket tartalmaz, az új 9-komponensű vakcinát a méhnyakrákos esetek 90%-ában kimutatható HPV típusok ellen fejlesztették ki. Nagy áttörést jelent, hogy a kétkomponensű oltóanyag csak lányoknak és felnőtt nőknek, míg a négy- és a kilenckomponensű védőoltás a lányok és nők mellett a fiúk és férfiak számára is adható, függetlenül a szexuális élet megkezdésétől és a negatív HPV-teszt eredményétől. A megelőzés mellett azonban a rendszeres méhnyakrák szűrés fontosságát sem lehet elégszer hangsúlyozni – összegzi a legfontosabb tudnivalókat Dr. Melczer Zsolt, szülész-nőgyógyász.

 

 Egészséges testi és lelki élet

A jótékonysági program kedvezményezettjénél, a Lea otthonban jó helye van az adománynak. Az intézmény befogadja a nehéz sorsú fiatal anyákat és gyermekeiket, akik lehetőséget kapnak életük rendezésére. Az intézmény 20 fiatal anya és babája befogadására alkalmas, és kiemelt feladatnak tekinti, hogy a krízisben levő fiatal nőket anyaságukban, felnőtté válásukban és családi életre való készségükben segítsék.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Fegyelmezettebb vagyongazdálkodást sürgetnek

Újabb telekeladást hirdetett meg az önkormányzat, ezúttal a Teleki utca 51. szám alatt lévő ingatlanon adna túl a baloldali városvezetés. A helyére valószínűleg társasház épül. A jobboldali képviselők megjegyezték: szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyeket megesz az idő, majd azt követően telekárban értékesítik azt.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.