Kispest Önkormányzata a Bölcsődék Napja alkalmából elismerő okleveleket adott át a fenntartásában működő bölcsődék dolgozóinak a Gyöngyszem Bölcsődében tartott ünnepséggel egybekötött konferencián.

Április 21-én van a Bölcsődék napja, emléket állítva az 1852-ben megnyílt első magyar bölcsődének. Brinza Istvánné, az Egyesített Bölcsődék vezetője a Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, milyen társadalmi és családi elvárásoknak kell megfelelniük a bölcsődékben dolgozóknak és maguknak az intézményeknek is, mivel a gyerekek számára az egyik legfontosabb, hogy szeretetteljes közegben legyenek, melynek megteremtése a dolgozók, segítők, technikai dolgozók együttes munkája nélkül nem valósulhatott volna meg.

 

[GALÉRIA-1]

 

Az önkormányzat által alapított Bölcsődés gyermekekért végzett kimagasló munkájáért Tóth Béláné, a Gyöngyszem Bölcsőde munkatársa kapta meg a KOSIE Bizottság által alapított elismerést, melyet öt évvel ezelőtt adtak át először, míg a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kispesti alapszervezetének díját Molnár Éva, a Bokréta Bölcsőde élelmezésvezetője vehette át.

 

Az ünnepségen felléptek az Eötvös iskola 4. osztályosai, akik népdalokkal bűvölték el a vendégeket, valamint Szibel Flóra, a Harangvirág Bölcsőde munkatársának gitárral kísért ének produkcióját élvezhették a rendezvény résztvevői.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.