Kezdetét vette az Arany Óvoda átépítése, amely során többek között új csoportszobákat is létesítenek az új 500 négyzetméteres földszinti szárnnyal és egy több mint 250 négyzetméteres emeleti résszel gazdagodó intézményben – tudtuk meg Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnoktól.

Az óvoda udvarát már előkészítették a több mint 250 millió forintos beruházás kivitelezésére. A munkálatokat többek között Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester, Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok és Mihály András (Fidesz-KDNP) képviselők tekintették meg az intézmény bejárása során. A tervek szerint az új épületszárnyban lépcsőházat, közlekedőt, tornaszobát, három csoportszobát és mozgássérült mellékhelyiséget építenek ki. A sószobát is ide helyezik át, valamint orvosi fejlesztő kialakítására is sor kerül. Az óvoda felújítandó részére költöznek az irodák, helyet kap két fejlesztőszoba és egy nevelőszoba is, valamint a melegítőkonyhát is részben felújítják. Az óvoda bővítésére Kispest több mint 175 millió forintos európai uniós támogatást nyert, amit az önkormányzat kiegészített, így összesen több mint 250 millió forintból valósulhat meg a létesítmény modernizálása és bővítése.

 

– Elengedhetetlennek tartjuk a kerületi óvodák, bölcsődék bővítését, amely az uniós támogatások nélkül nem jöhettek volna létre. Mindannyiunk érdeke, hogy a kispesti gyermekeknek megfelelő feltételeket és helyet biztosítsunk a kerületi intézményeinkben – fűzte hozzá Szathury Kolos. 

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva galéria nyílik

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.