A FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje elmondta, az út ugyan magántulajdonban van, még a telekkel és a villamossínek, illetve az Üllői őt egy szeletével együtt a Demszky-érában adta el a főváros, de megnyitották a közforgalom előtt. Kispest Önkormányzatának kellett volna a krátereket kijavítania, azonban a munka már nem várathatott magára, mert balesetveszélyes, és egyre több autósnak okozott komoly károkat. – Az úthibákat mindössze egyórás munkával, hidegaszfalttal tömítették. Egyszer már tavaly tavasszal a BKK Közút közreműködésével intézkedtünk az útszakasz kijavításáról, és felszólítottuk a kispesti önkormányzatot, hogy tartsa rendben az útburkolatot – fűzte hozzá Dódity Gabriella.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.