Tovább bővül, és egyre kedvezményesebbé válik január 1-jétől a tavaly bevezetett családok otthonteremtési kedvezménye – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Novák Katalin. Ez azt jelenti, hogy a megszerezhető támogatások mértéke és a jogosultak köre is jelentős mértékben emelkedik, s ehhez hasonló mértékű családtámogatás nem volt az elmúlt huszonöt évben – mondta.

„A rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen jelentős mértékű támogatás ahhoz, hogy a családok otthon tudjanak teremteni saját maguk számára” – mondta Novák Katalin január 2-i, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) újévi változásait bejelentő sajtótájékoztatóján. Az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hozzátette: ez a program azoknak is szól, akik a gyermekvállalást még csak tervezik, de azoknak is, akik már gyermeket nevelnek.

 

Novák Katalin (jobbra): a rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen mértékű otthonteremtési támogatás.

 

Még kedvezőbb feltételekkel vehető igénybe január 1-jétől a tavaly júniusban bevezetett vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye, amely az államtitkár szerint több százezer családnak nyújthat segítséget. Ennek részletei pedig az Emmi háttérintézményének, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján, a www.csalad.hu –n találhatók meg.

 

Novák Katalin kiemelte: az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata.

 

 

A legfontosabb változások:

–          Eltörlik a lakóingatlanok esetében a 160 négyzetméteres felső határt.

–          Az új lakásnak legalább 60, a családi háznak legalább 90 négyzetméternek kell lennie.

–          A külföldön szerzett biztosítási jogviszonyt is elismerik.

–          Elegendő, ha az egyik szülő 40 év alatti.

–          A 16, 20 és 25 év alatti eltartottakat is figyelembe veszik.

–          Emelkedik a használt és az új lakóingatlanokra vonatkozó támogatás mértéke.

–          Az érintett nagycsaládok az általuk felvett lakáscélú kölcsön mellé állami kamattámogatást igényelhetnek.

 

Egyik újdonság, hogy a kedvezmény összegének megállapításánál immár nem kell figyelembe venni az épület energiahatékonysági szintjét.  De a 160 négyzetméteres felsőhatárt is eltörlik, ami azt jelenti, hogy a kedvezmény az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igénybe vehető. Azonban további – és talán a legkiemelkedőbb – vívmány: a külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít a kötelezően előírt féléves biztosítási jogviszonyba, ez pedig elősegítheti, hogy a külföldről hazatérő fiatalok is le tudjanak telepedni. Igénylésnél pedig a 16 alatti eltartottak mellett a 20, valamint felsőoktatási tanulmányok esetén a 25 év alatti eltartottakat is figyelembe lehet venni.

 

 

Jelentős változás a használt lakóingatlanok vonatkozásában, hogy ezek vásárlása, vagy bővítése esetében  10 százalékkal emelkedik a csok alapösszege: ez egy gyermek után 550-660 ezer forint, kettő után 880 ezer – 1,43 millió, három után 1,32-2,2 millió és négy vagy több gyermek után 1,76-2,75 millió forint. Ez az újonnan épített vagy vásárolt ingatlanok esetében egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 2,6 millió és három vagy több esetében 10 millió forintra növekszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…