A tavalyi évben elhunyt költőre, Bihari Sándorra emlékeztek kedd délután barátai, pályatársai és az önkormányzat dolgozói Kispesten. A kerület díszpolgárának tiszteletére emléktáblát avattak az Ady Endre úton.

 

A József Attila díjas költő, Bihari Sándor 1980-tól 2011-ig, haláláig lakott Az Ady Endre út 54 szám alatt, amelyre tegnap óta emléktábla hívja fel a figyelmet. Az ünnepségen az önkormányzat nevében Vinczek György alpolgármester, a barátok közül pedig Farkas László méltatta a kerület díszpolgárát. Az eseményen Villás Bertold, a Bolyai János Általános Iskola 8. osztályos tanulója a költő „A verseimre bízom magam” című művét szavalta el. Utána pedig Vinczek György Bihari Zsókával, a költő özvegyével közösen leplezte le az emléktáblát.

Az emléktábla  avatására nagyon sokan érkeztek a kerületből, sőt, Bihari Sándor szülőfaluja, Kisgyőr is képviseltette magát, de jelen volt fia, unokái és özvegye is. A megemlékezők között volt Ékes Gábor alpolgármester, valamint Mihály András képviselő is.

Bihari Sándor 1932. augusztus 17-én született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőrben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése, 1955 után a TIT-nél illetve a miskolci Városi Könyvtárban dolgozott. Az 1956-os forradalom után elítélték, internálták. 1965-74 között a Magyar Televízió szerkesztője volt, portréfilmeket készített Nagy Lászlóról, Juhász Ferencről, Déry Tiborról, 1976-91 között az Új Írás irodalmi folyóirat versrovatának vezetője volt.

1966-ban József Attila-díjat, 1994-ben Salvatore Quissimodo-díjat, 1995-ben Szabó Lőrinc-díjat kapott. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Főbb művei: a Vándor neonfényben (1963), Utóhang a megpróbáltatáshoz (1965), Kaptárkövek (1967), Lélegzet (1977), Summa (1988), Minden dolgok közt (1992), Kettesben az idővel 2001. 

A kenyérszöveg ide jön…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.