Nyolcvan ember hintázhat egyszerre a Templom téren június 16-án, a hatodik Kispesti Városünnepen. De lesz nosztalgia villamos, rengeteg gyerekprogram, sőt, igazi sztárparádénak ígérkezik a rendezvény.

A Kaláka, a Children of Distance, a Rockternors, a Quantum XXL, Kállay-Saunders András, Muri Enikő, Bereczki Zoltán, Csepregi Éva, Vastag Csaba és a United együttes is fellép az idei Városünnepen, este pedig a 30 éves Bikini ad kihagyhatatlan koncertet.

 

Kispesten először láthatja a nagyérdemű majd azt az egyedülálló interaktív művészeti alkotást, melyen egyszerre akár 80 ember is képes hintázni, kortól függetlenül. A Hintayo névre hallgató óriás famonstrum, felszabadítja az emberekben rejlő, küzdő ösztönt, amelyet a játékos, könnyed himbálózás nagyszerű közös élménnyé alakít. Lesz Ability Park is, ahol játékos formában ismerhetjük meg a fogyatékkal élők mindennapi élethelyzeteit.

 

Délelőtt többek között zsonglőrök, bűvészek kápráztatják el a Cirkuszvarázs nézőit, sőt, akár 7-8 méter magasságba ugrálhatunk, szaltózhatunk is az eurobunbgee nevű szerkezetek segítségével.

 

[GALÉRIA-1]

 

Az ÖKO-játszótéren a környezetvédelem, az energiatakarékosság, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás eszközeit az újrahasznosítás folyamatait, valamint a környezettudatos szemléletmód kialakítását ismerhetik meg a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Mindemellett egy több mint 90 éves nosztalgia villamost is megcsodálhatnak a kilátogatók, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagyszerű kikapcsolódást nyújt majd.

 

Semmi kétség, a KMO és a Kispesti Önkormányzat rendezvényére idén is érdemes kilátogatni.

 

Időpont: június 16

Helyszín: Kispest, Templom tér

www.kmo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.