Ünnepélyes keretek között avatták fel az egynapos sebészetet, a Kispesti Egészségügyi Intézet minden igényt kielégítő új részlegét. Az egyfajta kis kórháznak tekinthető osztály abból a közel 1 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósult meg, amelyet Kispest az Egészséges Budapest Program forrásaiból kapott egészségügyi ellátórendszerének fejlesztésére.

A közel egy évig tartó munkálatok befejeztével az intézmény egy kiemelkedően magas színvonalú részleggel gyarapodott: a kispesti egynapos sebészet nem jellemző módon két műtőből – egy kisebből és egy nagyobból – áll, és nemcsak méretében, hanem felszereltségében is kimagaslónak számít. A szakemberek szemészeti, laparoszkópos, sebészeti, nőgyógyászati és ortopédiai műtéteket, kisebb traumatológiai beavatkozásokat és urológiai műtéteket, valamint végbéltükrözést is végeznek itt, az épület harmadik emeletén. Mivel kerületünkben nincs kórház, a fejlesztésre óriási szükség volt: az egynapos sebészetnek köszönhetően a betegek mostantól a lakóhelyükhöz közel vehetik igénybe az említett szolgáltatásokat ahelyett, hogy más kerületekbe kellene utazniuk értük.

 

A mintegy 1 milliárd forintos fejlesztés a kormány Egészséges Budapest Programjának (EBP) forrásaiból valósult meg. A 2017-ben, 700 milliárd forintos keretösszeggel útjára indított program a közép-magyarországi régió történetének legjelentősebb egészségügyi fejlesztése: általa számos fővárosi és Pest megyei kórház és szakrendelő újult meg és újul meg a jövőben is – teljes egészében hazai forrásból, uniós támogatás nélkül. Az EBP beindítását a jó gazdasági teljesítmény tette lehetővé.

 

– A programból korábban Kispest a fővárosi kerületek közül szinte egyedüliként egyetlen forintnyi forrást sem kapott szakrendelőjének megújítására, mert a baloldali vezetésű önkormányzat úgy töltötte ki az igényfelmérőt, hogy abban azt jelezték, mindent meg tudnak oldani önkormányzati forrásból – emlékeztette lapunkat Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Mint mondta, ezt a szarvashibát korrigálni kellett, hiszen a főváros valamennyi kerületéhez hasonlóan Kispestre is jól jött volna a kormányzati támogatás. Végül – a kispesti Fidesz lobbijának köszönhetően – kimagasló mértékű támogatást kapott a kerület.

 

Elvonások helyett támogatások

 

– Az Egészséges Budapest Program is jól mutatja, hogy az Orbán-kormány kiemelten kezeli az egészségügyi intézmények megújítását, ellentétben a baloldallal, amely kormányzása idején 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, bevezette a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, miközben a fővárosi betegellátás és a kórházak teljesen leépültek, eladósodtak, megszűnt 16 ezer kórházi ágy és mintegy 6 ezer egészségügyi dolgozó távozott a rendszerből – nyilatkozta lapunknak Földesi Gyula. Kispest és Pesterzsébet Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője az egynapos sebészet kivitelezésekor Dódity Gabriellával tekintette meg a hiánypótló részleget. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.