Közel félmilliárd forintból újultak meg a kispesti iskolák az elmúlt évben. A Külső-Pesti Tankerületi Központ gondosságának köszönhetően tetőt javítottak, étkezőt alakítottak ki, kamerarendszert szereltek fel, új kazánt telepítettek. Az idő bebizonyította: a kormány jól döntött, amikor átvette az iskolák fenntartását az önkormányzatoktól.

Egyértelműen a kispesti iskolák javára vált, hogy 2017. január elsejétől az állam lett a fenntartója a kerületi oktatási intézményeknek. Tavaly a kormány csak Kispesten 477 millió forintot költött állagmegóvásra és felújításra. Az állami feladat átvállalás előtt soha ennyi pénz nem jutott még a kispesti iskolákra.

 

A tankerület tizenhárom iskolában végzett el karbantartásokat, több helyütt kamerarendszert építettek ki. Tetőt javítottak a Puskás Ferenc Általános Iskolában, az Eötvös József Általános Iskolában, és a Deák Ferenc Gimnáziumban. Az utóbbiban közel 59 millió forintból kazánt is cseréltek. A Kós Károly Általános Iskolában 27 millió forintból uszodára és gépészetre, továbbá nyílászárók cseréjére közel 27 millió forintot költött a tankerület. A Vass Lajos általános Iskolában 34 millió forintból tantermi ajtók, wc kabinok, mosdó ajtók, tornatermi vízelvezetők újultak meg. A Gábor Áron Általános Iskolában felújították az udvart és kazánt telepítettek 43 millió forintból.

 

Sikeres épületcserék valósultak meg

 

Ahogy már a Kispest.Info beszámolt arról, 120 millió forintból nagyívű intézményátszervezést hajtott végre az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ tavaly, amelynek eredményeképp új helyen kezdte meg a tanévet a fogyatékossággal élő gyermekeket is nevelő Móra óvoda és iskola, valamint a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola is. Utóbbinak régi álma teljesülhetett: megkapták a Kispesti Vigadóval egybeépített, egykori BMI József Attila utcai épületét. Ennek köszönhetően új helyen kezdhette a mostani tanévet a Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola. A második félév kezdetére már minden a helyére került. Így a Móra óvodásai is méltó helyen kezdhették az évet, és mind a fogyatékossággal élők, mind a zenei képzésben részt vevők szép, igényes környezetben tanulhatnak.

 

 

Év elején az utolsó simítások egyikeként a Móra óvoda és iskola tálalókonyhája és ebédlője készült el, amelyet most kellett kialakítani. Az ebédlő kialakítása, a konyhai ellátás nem a tankerület azaz Klebelsberg Központ feladata, hanem az önkormányzaté. Ennek ellenére a gyerek érdekében a tálalókonyha kialakításában is részt vett a tankerület. A munkálatokat mintegy 6 millió forintos költségeit az önkormányzat és a tankerület közösen állta. A munkálatok során kifestették az ebédlőrészt, amely új burkolatot is kapott. Felújították a víz, a csatorna és az elektromos hálózatot. A konyha felszerelését a szabályok szerint az önkormányzat állta. A konyhába új mosogatógép, mosogató és rozsdamentes bútorzat is került.

 

 

Négy évvel ezelőtt kritikus állapotok uralkodtak

 

Mielőtt állami feladattá vált az oktatási intézmények fenntartása, kritikus állapotban voltak a kerület iskolái. Négy évvel ezelőtt hivatalos levélben szólította fel Gajda Péter (MSZP) polgármestert az akkori kispesti tankerületi igazgató, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg a sok helyen elhanyagolt, van, ahol balesetveszélyes hibák kijavítását. Az illetékes több oldalon sorolta az iskolák legégetőbb problémáit; van olyan kispesti iskola, ahol 33 éve nem volt tisztasági festés a tornateremben, vagy éppen patkányok lepték el az épületet.

 

 

Hosszasan sorolhatóak a korábbi hanyagságból kialakult problémák: balesetveszélyes udvarok, tisztasági festés hiánya, elöregedett tetők, több iskola beázott, és gyakori vendég volt a penész. Eltört vécécsészék, töredezett, hiányos csempeburkolatok voltak és a világítás több helyen korszerűsítésre szorult. Hiába kérte a Fidesz-KDNP frakció a baloldali polgármestert, hogy tegyen több forrást az iskolák karbantartására, a baloldali többségű testület rendre elutasította azt.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…