Mi lesz a Kossuth téren lévő nagy házban, amelyet jelenleg felújítanak? – tette fel a kérdést Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője közösségi oldalán. A korábban önkormányzat tulajdonában lévő hatalmas házat egy magánszemély felújítási kötelezettséggel megvásárolta, s már látható, hogy a munkálatok meg is kezdődtek a Kossuth tér 23-24 szám alatti épületben.

 

– A korábban az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan éveken át üresen állt, amelynek következtében az állapota rendkívüli módon leromlott, sőt, az emeleti szinteken életveszélyessé vált. Az épületet két magánszemély vásárolta meg az önkormányzattól még 2019-ben – írta a kormánypárti képviselő. Dódity Gabriella úgy tudja, hogy az önkormányzat felújítási kötelezettséggel értékesítette az ingatlant, előzetes becslések szerinti is két milliárd forintos beruházásnak ígérkezik. A vevők feladatát jelenti a jelenlegi üzlethelyiségek felújítása, az összes nyílászáró cseréje, teljes homlokzati megújítás, az épület szerkezetének-, infrastruktúrájának, közműrendszerének és külső hőszigetelésének megújítása, teljes cseréje.

 

Elképesztő mértékben leromlott az éveken át üresen álló önkormányzati ingatlan.

 

Pontosan még nem tudni, hogy milyen funkciókat lát majd el a felújított épület. Az eredeti elképzelés szerint új étterem kialakítása mellett egy szállodát működtettek volna az ingatlanban, de a koronavírus járvány miatt elképzelhető, hogy erről a tervükről letesznek, és lakásokat alakítanak ki az épületben.

 

Az új tulajdonosok tájékoztatása szerint, az épület felső szintjei életveszélyessé váltak.

 

– Erről egyelőre nem született végleges döntés, de bármelyik lehetőség megvalósítása mellett döntenek is, a tulajdonosok célja, hogy hosszútávon saját kezelésükben maradjon az ingatlan – zárta sorait Dódity Gabriella.

 

fotó:facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.