A következő szezontól kezdve a felnőttek között is indít csapatot a Budapest Honvéd FC. A csapatba – és az utánpótlás csapatokba – való bekerülésre a hamarosan esedékes kiválasztó edzések adnak lehetőséget, amelyekre focizni szerető hölgyek jelentkezését várja a klub.

„Újabb fontos lépéshez érkezett a női együttes Kispesten, hiszen klubunk a 2022/2023-as szezonban immár a felnőttek között is indít csapatot, így az U19-es, az U17-es és az U14-es bajnokság mellett az NB II-ben is szerepel majd a Honvéd” – olvasható a piros-feketék hivatalos oldalán. A klub a tavasz folyamán kiválasztó edzéseket tart, amelyekre várják a focizni vágyó lányok jelentkezését. Ezeken az alkalmakon az NB2-es felnőtt, illetve a korosztályos csapatokba is be lehet majd kerülni.

 

Jelentkezni Nikandish Hossein szakosztályvezetőnél lehet a +36 70 567 1239-es telefonszámon vagy [email protected] email címen.

 

Fotó: honvedfc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.