A munkavállalóknak a program második szakaszában is a feladataik ellátásához szükséges kompetenciákat kell elsajátítaniuk, digitális készségeket vagy idegen nyelvet kell tanulniuk, és a munkáltatók számára változatlanul kikötés marad, hogy legalább egy évig tovább foglalkoztassák a résztvevőket, és bérüket – a 2021. évi átlagbérükhöz viszonyítva – kötelező emelni.

 

Ugyanakkor változik a maximális támogatás összege: a mikro-, kis- és középvállalkozások esetén 50-ről 75 millió forintra, a nagyvállalatok esetében pedig 100-ról 150 millió forintra növekszik. A korábbi szakasztól eltérően elszámolhatóvá válnak – a meghatározott kereteken belül – projektmenedzsment és a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó, valamint a projekt-előkészítési költségek.

 

Az egy munkavállalóra maximálisan elszámolható képzési költség alapesetben 200 ezer forintról 250 ezer forintra emelkedik, a kiemelt területek esetén 300 ezerről 350 ezer forintra növekszik, miközben 25 százalékkal nőnek a maximálisan elszámolható óradíjak is. A képzések – a vállalati igényeknek megfelelően – lehetnek céges belső képzések, ugyanakkor külső képző intézményeket is igénybe lehet venni. Az utóbbiak kiválasztásához szükséges dokumentáció egyszerűbbé válik.

 

A program első fordulójában 187 cég közel 11 ezer munkavállaló képzésére adott be támogatási igényt: az ország valamennyi régiójából és a gazdaság szinte valamennyi ágazatából érkeztek kérelmek a feldolgozóipartól kezdve a kereskedelmen át egészen a turizmusig. A legnépszerűbbek a kompetenciaképzések voltak, azonban sok cég pályázott szakmai és IT-képzésekre is.

 

A GINOP Plusz 3.2.1 pályázat második szakaszában február 15-étől lehet benyújtani a kérelmeket az nfsz.munka.hu oldalon keresztül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.