Ezúttal december 6-án és 8-án ellenőrizték a buszsávok szabályos használatát a fővárosi rendőrök a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében. A rendőrség beszámolója szerint az akció során elfogtak egy férfit, aki ellen sikkasztás miatt elfogatóparancs volt érvényben, illetve feljelentettek három sofőr buszsávban közlekedés miatt – egyiküktől elvették az autója rendszámát, mivel a gépjármű ki volt vonva a forgalomból.

 

„Összesen ötvenhét helyszíni bírságot alkalmaztak, negyvenhét esetben buszsávban közlekedés miatt, tíz alkalommal többek közt záróvonal átlépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, tilos jelzésen áthaladás és lejárt műszaki, útburkolati jel és előjelző nyíl figyelmen kívül hagyása miatt. Közigazgatási bírságot hárman kaptak, ketten behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása miatt, egy sofőr pedig a kötelező haladási irány megszegése miatt” – közölte a police.hu.

 

Az ellenőrzés az alábbi helyszínekre terjedt ki:

 

II. kerület Szépvölgyi út, Kolosy tér, Kútvölgyi út, Szilágyi Erzsébet fasor,

V. kerület Bajcsy Zsilinszky út – Nyugati tér – Göncz Árpád városközpont,

VI. kerület Andrássy út, Izabella utca, Szondi utca, Vörösmarty utca, Podmaniczky utca, Nagymező utca, Bajcsy Zsilinszky út,

VII. kerület Rákóczi út, Nefelejcs utca –  Damjanich utca – Király utca – Nagymező utca útvonal,

VIII. kerület Üllői út, Kőbányai út,

IX. kerület Soroksári út,

XI. kerület Budaörsi út, Alkotás utca, Hegyalja út, Bocskai út 

XII. kerület Istenhegyi út, Csörsz utca, Mészáros utca,

XIII. kerület Váci út – Nyugati tér- Göncz Árpád városközpont, Dózsa György út, Szent István körút, Vágány utca,

XIV. kerület Fogarasi út,

XIX. kerület Nagykőrösi út,

M5 autópálya bevezető szakasza, M-1, M-7 közös bevezető szakasza.

 

A rendőrség hangsúlyozta, a  közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében a jövőben is végeznek hasonló ellenőrzéseket.

 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.