Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa szerint számítanunk kell a koronavírus-járvány negyedik hullámának berobbanására, éppen ezért fontos, hogy aki még nem élt az oltás lehetőségével, tegye meg. Nem kevésbé fontos a 12 éven felüli gyermekek mielőbbi oltása sem. Fontos az is, hogy az intézményben szeptembertől lehetőség lesz a harmadik oltás felvételére is.

Szeptember 1-től a Kispesti Egészségügyi Intézetben is elvégzik a harmadik oltások beadását – hívja fel közleményében a lakosság figyelmét dr. Kumin Marianna, az intézmény főigazgató-főorvosa, aki azt tanácsolja, aki élni kíván a lehetőséggel, addig is kérje ki a háziorvosa véleményét a választandó oltás típusára nézve. Mint írta, a megnyugtató, 70 százalékos átoltottság eléréséhez szükségesnek gondolja az eddig még oltatlanok regisztrálását, oltásuk felvételét, továbbá szorgalmazza a 12 éven felüli gyermekek mielőbbi beoltását is háziorvosuk által, lehetőleg még az iskolakezdés előtt.

 

„Senki nem gondolhatja, hogy a most tapasztalható külföldi utazási láz, az előttünk álló – bármilyen igazolás nélkül felkereshető – tömeges ünnepi rendezvénysorozat nem eredményezi egy komoly negyedik hullám berobbanását” – figyelmeztet dr. Kumin Marianna, hozzátéve, hogy vélhetően újra kell majd használni maszkot a zárt terekben, illetve nem szabad megfeledkezni az egyéb védekezési szabályokról sem.

 

A főigazgató-főorvos arról is írt, hogy szépen haladnak az egynapos sebészet kivitelezési munkálatai, illetve a lakosság szíves megértését kérte annak kapcsán, hogy a nyári szabadságok miatt előfordulhat, hogy bizonyos rendelések szünetelnek. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.