Újabb szakaszon cserélték ki a 42-es villamos sínpályáját, ezúttal a Hunyadi és a Kossuth Lajos utcák közötti szakaszon. A felújításnak köszönhetően teljesen megújultak ugyan a vágányok, de ezen a szakaszon az Ady Endre út burkolatának felújítására még várni kell. Emlékezetes, a Határ út és Rákóczi utca szakaszának felújítását az előző ciklusban végezte el a főváros, dr. György István akkori főpolgármester-helyettessége idején.

– Az Ady Endre út, mint Kispest egyik főútjának felújítása időszerű, hiszen utoljára a kilencvenes évek végén végeztek itt átfogó, a teljes szakaszra kiterjedő felújítást – mondta lapunknak Budapest kormánymegbízottja. Dr. György István 2014-ben – akkor még főpolgármester-helyettesként – kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat kezdje meg az Ady Endre út teljeskörű felújítását a Határ út és a Rákóczi utca közötti 1,1 kilométeres szakaszon. Akkor az útburkolat mellett felújították a járdákat, a villamospályát és megállókat is, kialakítottak kerékpársávokat és a gyalogátkelőhelyeknél középszigeteket sorolta az akkor megvalósult fejlesztéseket a kormánymegbízott.

A Fővárosi Önkormányzat idén tavasz végén folytatta a 42-es villamos korábbi években megkezdett sínpályájának a cseréjét, jövőre pedig már a teljes vonal megújításának befejezésére is sor kerülhet. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.