Elfogadta a 3-as metró szerelvényeinek felújításához szükséges pénzösszeg tőketartalék útján történő biztosításáról és a forrás felhasználásának feltételrendszeréről szóló, a BKV Zrt.-vel kötött megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán. (MTI)

Az elfogadott előterjesztés szerint a 3-as metróvonal járműparkja korszerűsítéssel egybekötött felújításának kezdési időpontja a vállalkozási szerződés megkötésének tervezett dátuma, azaz július 1-je. A befejezés tervezett időpontja pedig – az üzembe helyezés tervezett határideje – 2017. december 31. 

 

A járműpark felújítására 60 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel euróban a főváros. A fejlesztési feladatot a BKV Zrt. valósítja meg, a BKK Zrt. mint a közútkezelői és közlekedésszervezői közfeladatok ellátására kijelölt szervezet ellenőrzési és együttműködési kötelezettsége mellett.


Az előterjesztést 27 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Nemmel szavazott Gy. Németh Erzsébet (DK), míg Csárdi Antal (LMP) tartózkodott. Csárdi Antal a javaslat elfogadását megelőző vitában felszólalva azt mondta, egy korábbi bizottsági ülésen számára az derült ki, hogy a 3-as metró felújításának 60 milliárdos költségével szemben az új szerelvények beszerzése mindössze 2 milliárd forinttal kerülne többe, így pedig érthetetlennek tartja, hogy a városvezetés miért ragaszkodik az előbbihez. Tarlós István főpolgármester reagálásában hülyeségnek nevezte a 2 milliárd forintos különbséget, továbbá megjegyezte, hogy Budapest felújításra kapta az állami hitelgaranciát. Takács Péter, a BKV vezérigazgató-helyettese hozzátette, a bizottsági ülésen téves adat hangozhatott el, hiszen az új szerelvények beszerzése legalább 90-92 milliárd forintos költséget jelentene.

A javaslatban kiemelték, hogy a 3-as metróvonal Magyarország legnagyobb forgalmat bonyolító vasúti rendszere. Építési hossza 17,3 kilométer, ebből 15,5 kilométer alagúti szakasz, és 20 állomás van a vonalon. A vonalat munkanapokon 520-540 ezer utas használja, több mint amennyien a teljes országos vasúti hálózatot.
A 3-as metró építése több szakaszban 1970-től 1990-ig tartott, a szakaszok infrastruktúraelemei (építmények és az azokban lévő műszaki berendezések) az elmúlt több mint 3,5 évtizedes folyamatos működés alatt erősen elhasználódtak, ez alatt semmilyen komolyabb felújításon nem estek át, felújításuk halaszthatatlanná vált.
A vonal és teljes járműparkjának megújítása „hosszú ideig nem halasztható, a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban” meg kell valósítani – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.