Hamarosan kész az építkezés az Arany óvodában; most 255 millió forintból bővítik az intézményt, miközben 2010 előtt több intézményt bezártak.

Átadáshoz közel az Arany óvoda felújítása, amelyre 2013-ban nyert Európai Uniós támogatást kerületünk.  Az óvodában 75 fős kapacitásbővítés vált szükségessé, hogy elég férőhely legyen a kispesti gyerekek nappali gondozására.  Érdekes, hogy 2006-2010 között az akkori MSZP-SZDSZ-es városvezetés négy kispesti óvodát zárt be annak ellenére, hogy az akkori Fidesz frakció felhívta a figyelmet a várható elhelyezési problémákra. 

 

–  Az akkor 1-2 éves kispesti gyerekek számából egyértelműen látszott, hogy gond lesz – emlékezett vissza Szathury Kolos képviselő. A felháborodott szülők ekkor rendszeresen jártak az akkor Szujkó Szilvia MSZP-s képviselő vezette bizottsági ülésekre, és tüntetéseket is szerveztek. Mint mondta, a szülők igényeit és a szakmai érveket is figyelmen kívül hagyta a Gajda Péter vezette városvezetés, és erőből lépte meg a hibásnak bizonyuló döntést.  Hozzátette, sokat dolgoztak azon, hogy 175 milliós EU-s támogatást szerezzenek a korábbi baloldali vezetés hibás döntésének korrigálására, azonban így is mintegy százmillió forintjába kerül a projekt a kispestieknek. – Örömteli, hogy a beruházás keretében megújulhatnak az óvoda régi helyiségei is – mondta. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.