– Bár én vettem át a díjat, én tartom a kezemben, azt gondolom, hogy ez nem csupán az én érdemem. Ez az elismerés a KMO csapatának, és bízom abban, hogy a közművelődési szakmának is szól. Ha jól tudom, a közművelődés területén országos szinten eddig talán egy kolléga részesült diszpolgári elismerésben – mondta el lapunknak Gábor Ilona (képünkön a másik két kitüntetettel, Fóris Kálmán Gulág-túlélővel és Zupkó Gábor Kispest korábbi polgármesterével), aki hozzátette: álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd ő is átveheti a gyűrűt és az oklevelet. Az elmúlt években a „jó gazda szemével” figyelte a díjátadókat, soha nem ült a sorok között, arra felügyelt, hogy minden rendben legyen az ünnepi testületi ülésen. – Annyira hihetetlennek tűnt, kellett egy kis idő, mire helyén tudtam kezelni. Végtelen megtiszteltetés számomra.

Gábor Ilona a családjával 1987-ben költözött Csepel és Pesterzsébet után Kispestre. Az  újságban találta a KMO igazgatói posztjára szóló hirdetést, melyet sikeresen elnyert, 29 éve vezeti a Művelődési Házat. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok gyermek cseperedett fel a ház programjain. Sokan közülük oktatóként tértek vissza hozzájuk. Rengeteg embert megismertem ezalatt a nagyon hosszú idő alatt. Nem csak  Kispestről és Dél-Pestről, hanem a metrónak köszönhetően Óbudáról, Újbudáról és Újpestről is vannak vendégeink. A 95 éves ünnepi programunkat is nagyon szerették a látogatók. Nekünk az az elismerés, hogy az emberek terveznek velünk, és a szabadidejüket velünk töltik.

S hogy mit szeret Kispestben a KMO igazgatója? A kisvárosi attitűdjét. Ahogy fogalmazott, város a városban.

– Magunk között csak Kispest Városnak hívjuk. Mi úgy szoktuk mondani, hogy bemegyünk a városba, ha valamit el kell intézni más kerületekben – tette hozzá Ica, aki szeretné, ha a KMO 2019-ben elnyerné a Minősitett Közművelődési Intézmény díját, amelyre az előpályázatot már beadták. – Szeretnénk, ha országos szinten is elismernék a KMO  minőségi kultúra-közvetítő munkáját.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.