2010 októberében adták át a Fő utca és Batthányi utca közötti felújított zöldterületet a kerületiek számára. A téren ültetett fákat kispesti gyermekek számára fogadhatták szüleik örökbe, melynek avatóünnepségére május 2-án került sor.

Tavaly ősszel rendezte meg először a Kispesti Önkormányzat a „Fogadj örökbe egy fát gyermekednek!” kezdeményezést, melynek idén is nagy sikere volt. A várhatóan nemsokára új nevet kapó Fő utca és Batthányi utca közötti zöldterületen a sok facsemete elé kirakott kis fatábla is mutatja, a kerületben 2010-2011-ben született gyermekek szülei lelkesen fogadták örökbe jelképesen a kis zöld fákat. A körülbelül húsz kisbaba – a legkisebbek szüleik segítségével, a már önállóan járó kicsik egyedül  –  az örökbefogadás tényéről május 2-án Gajda Péter polgármestertől avatóünnepség keretében vehettek át emléklapot.

 

[GALÉRIA-1]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.