Vasárnap gyerekzsivajtól volt hangos a Kispesti Uszoda kertje. Sok száz kerületi gyerek és szülei élvezhették a napsütésben a gyermeknapi programokat, melyek között mindenki megtalálhatta a kedvére valót.

Magyarországon minden évben május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyermeknapot, ez ebben az évben május 29-re esett.

 

Idén hatodik alkalommal rendezte a kerület a Kispesti Uszodában a gyermeknapot. Azok, akik kilátogattak a rendezvényre, nem csalódtak: évek óta az egyik legszínvonalasabb programsorozat várta a kicsiket és a nagyokat az uszoda kertjében. A színpadon 10-től 5 óráig tánccsoportoktól zenekarokig szórakoztató előadások váltották egymást. A mozgékonyabb gyerekek a légvárakban, a mászófalon és a kalandparkban próbálhatták ki ügyességüket, a nagyobbak a sportprogramokon, a fociban és a röplabdában jeleskedhettek. Lehetett sakkozni, kézműveskedni, készségfejlesztő játékokkal játszani. Arcfestők, bohócok és vásári komédiások gondoskodtak róla, hogy egyetlen perc se teljen unatkozással a nap folyamán. Szerencsére az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz és a látogatókhoz, így tényleg felhőtlenül telt a vasárnap a Kispesti Uszoda kertjében.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.