Harangszóval kezdődött a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezés Kispesten. A Fidesz és KDNP kispesti szervezetei, a Wekerlei Polgári Egyesület, valamint a Kispesti Társaskör együttesen emlékezett a Trianoni Békediktátum 97. évfordulójára a Határ úti országzászlónál.

A Trianoni Békediktátum 97. évfordulójának megemlékezésére gyűltek össze az érdeklődők Pünkösd hétfőn a kispesti Országzászlónál. A Himnusz alatt félárbocra eresztették a nemzeti lobogót, majd Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz elnökeaz emlékezés szavaival köszöntötte a hallgatókat. A rendezvény háziasszonya elmondta, hogy 1920. június 4-e hazánk gyászos és feledhetetlenül fájdalmas pillanata volt.

 

 

– 1920. június 4. 16 óra 32 perc. Egyeseknek semmitmondó időpont, nekünk évről évre az a pillanat, amikor nemzetünk vérző sebei újra és újra felszakadnak. Trianon. Egyeseknek az ultra magyarok sírás napja, nekünk az a szó, amely nem engedi feledtetni határon túlra szakadt testvéreinket – mondta nyitóbeszédében Dódity Gabriella.

 

 

Juhos-Kiss János wekerlei költő saját versének elszavalása után Földesi Gyula, a Fidesz Kispest-Pesterzsébeti választókerületi elnöke mondta el emlékező beszédét, amelyben leszögezte: ez a nap emlékezés és ünnep is egyben, ugyanis a második Orbán-kormány első intézkedései között volt, hogy június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjának nyilvánítsa, illetve kettős állampolgárságot adott a határon túlra szakadt magyaroknak.

 

 

– Nemcsak emlékeznünk kell, hanem ünnepelnünk is. Joggal kérdezhetjük, hogyan lehet Trianon évfordulóján ünnepelni a nemzeti összetartozást, amely minden magyar érzelmű emberben fájdalmas emlék? Vajon lehet –e ünnepelni, amikor ennek éppen az ellenkezője, a nemzeti közösség szétszakítása történt? Azt ünnepeljük, hogy lám, még mindig sokan vagyunk, és a hosszú rémálomból való felébredés után egyre többen érzik magukat magyarnak, és ezt tettekkel is vállalják. Reménnyel lehet a jövőbe tekinteni, hiszen az ellenerőknek nem sikerült legyőzni a szíveket – mondta beszédében Földesi Gyula.

 

A megemlékezés végén dr. György István és Tarnai Richárd kormánymegbízottak, a Wekerlei Polgári Egyesület, a Fidesz, a KDNP és a Fidelitas kispesti szervezetei és a Kispesti Társaskör is elhelyezte az emlékezés koszorúit és virágait az Országzászlónál. A rendezvény a Szózat és a Székelyhimnusz eléneklésével zárult. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.