Munkából hazafelé tartva, a Kőbánya-Kispest vasútállomáson várakozva figyelt fel egy gyanúsan viselkedő férfire Molnár Dávid, a XIX. kerületi Rendőrkapitány nyomozója január 24-én. Először csak szemmel tartotta az utasokat fürkésző férfit, aki egy hirtelen mozdulattal egy idős nő után indult, így a r. főtörzsőrmester követni kezdte őt, ezért jól látta, ahogy az alak az állomás lépcsőjén egy pillanat alatt kihúzta a nő pénztárcáját annak hátizsákjából, s nyomban el is rejtette kabátja zsebébe. A nyomozó ekkor szolgálatba helyezte magát és közbelépett: mivel a tolvaj menekülőre akarta fogni, testi kényszert alkalmazott vele szemben. Egy arra járó segített visszatartani a férfit, amíg a nyomozó telefonon értesítette a szolgálatban lévő kollégáit.

 

„A 38 éves K. Lászlót a XIX. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. A férfivel szemben lopás miatt a BRFK Zseblopási Alosztálya folytatja le az eljárást. K. Lászlót gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt” – olvasható a police.hu-n. Molnár Dávid r. főtörzsőrmestert helytállásáért Budapest rendőrfőkapitánya, Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy dicséretben és jutalomban részesítette.​

 

A rendőrség az alábbi jótanácsok betartását ajánja a tolvajok távoltartására:

 

Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.

Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!

Ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!

Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!

Ismerje fel: az elkövetési módszereket, az elkövető személyeket a fenti felsorolás alapján.

Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!

Ha tetten éri a tolvajt, hangosan kérje az emberek segítségét, értesítsék a rendőrséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A vádlott neve: Burány Sándor@0

Vádat emeltek az ittasan vezető Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd), Kispest és Kőbánya országgyűlési képviselője ellen. Burány – aki egyébként a kampányban végig titkolta az esetet – szavahihetőségét mutatja, hogy miután napvilágra került az ittas vezetés, egy sört vallott be, miközben az ügyészség szerint lehetett az három is. És ha ez még nem lenne elég, Gajda Péter (MSZP) polgármester a jogsértésektől sem riadva vissza támogatta Burányt a kampányban, akiről tudható volt, hogy egyébként bűnvádi eljárás indulhat ellene.

Rendőrségi hírek

Bővült a trükkös lopások köre az utóbbi időben a kerületben is, melyeknek célpontjai leginkább az idős korosztály. Megtörtént esetek és hasznos tanácsok a kispesti kapitányság szakemberétől.

A nemi szervét mutogatta egy férfi Kispesten – keresik a rendőrök

A rendőrség fotót is közzétett a férfiről, aki egy kispesti lépcsőházban mutogatta a nemi szervét.

Áprilisi rendőrségi hírek

Sajnos áprilisban is volt dolga a kerületi rendőrkapitányságnak. Összefoglalónkból kiderül, milyen bűnesetekkel kellett megküzdeniük a kispesti rendőröknek az elmúlt hónapban.