Hatodik alkalommal adott, immár hagyományosnak számító karácsonyi jótékonysági koncertet dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja december 2-án a kőbányai KÖSZI-ben.

Dr. György István barátjával, Póka Egon basszusgitárossal és profi zenésztársaival, Sipeki Zoltánnal, Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenccel csaknem kétórás koncertet adott, előadva régi és újabb slágereket.

Hatodik alkalommal rendezték meg a családias hangulatú jótékonysági koncertet 

 

Eddig az elmúlt hat évben összesen 15 millió forintot gyűjtöttek össze a koncerteken, ebből volt, hogy a Minden Gyerek Lakjon Jól és a Down Alapítványt támogatták, máskor kőbányai és kispesti Gyermekek Átmeneti Otthonainak lakóit lepték meg számítógépekkel és fitnesz eszközökkel, valamint egy kispesti bölcsőde sószobájának kialakításához is hozzájárultak, de az idősekre is gondoltak: Kőbányán és Kispesten működő idősotthonok számára szereztek be gyógyászati segédeszközöket, háztartási gépeket és masszázsfoteleket.

 

 

dr. György István kormánymegbízott 150 ezer forinttal támogatta a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának a kialakítását 

 

– Tavaly kőbányai és kispesti gyerekek nyári táborozásához vártuk a felajánlásokat. A rengeteg önzetlen adománynak köszönhetően közel kétmillió forinttal tudtuk segíteni ebben a családokat, amelyből több, mint száz gyermek táborozhatott – hangsúlyozta dr. György István. Hozzátette: a rengeteg csillogó szempárt és a szülők örömét látva elhatároztuk, hogy idén is erre a célra fordítjuk a koncert bevételét.

 

 

A tavalyi koncert adományaiból közel száz kispesti gyermek kapott táborozási támogatást 

 

 

Idén 2,6 millió forint gyűlt össze a nagylelkű adományokból, amikor dr. György István bejelentette, hogy a pár hete átvett Pro Urbe Budapest díjához járó összeget is fölajánlja a jótékony célra. Így összesen 3,3 millió forinttal tudják segíteni a kőbányai és kispesti családokat, akik tavasszal pályázhatnak majd a támogatásokra.

 

 

dr. György István magasrangú Pro Urbe Budapest díjat kapott, a kitüntetéssel járó félmillió forintos pénzdíjat adományként felajánlotta a jótékonysági koncertjén, ezzel kiegészülve rekordösszegű 3,3  millió forint támogatás gyűlt össze jótékonysági célokra

 

 

Dr. György István már fiatalon megtanult gitározni, majd kőbányai polgármestersége idején kötött barátságot Póka Egonnal, abban az időben is többször zenéltek együtt. Tíz évvel később, amikor munkatársainak mesélt erről, Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő felvetette, hogy elevenítsék fel ezt a hagyományt, és kössék össze a jótékonysággal. 2011 óta visszatérő vendégekkel és adományozókkal, telt házzal rendezik meg a mindig jó hangulatú koncertet.

 

„Jószív-díj” dr. György Istvánnak

Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő és a jótékonysági koncert ötletgazdája adta át az egyszeri és megismételhetetlen Jószív- díjat

 

Tarlós István főpolgármestertől a Budapestért végzett munkájáért Pro Urbe díjat, a budapesti, azon belül kőbányai és nem utolsósorban kispesti emberekért végzett kiállásáért és segítő munkájáért munkatársaitól egy egyszeri, megismételhetetlen és örökösen őt illető „Jószív-díjat” vehetett át dr. György István a jótékonysági koncertjén. A kitüntetést Dódity Gabriella és Song Simon készítették saját kezűleg, amely egy piros fonalból készült szívet ábrázol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.