A Vass Lajos Iskolában létesült új kültéri kézilabdapálya átadásán több örömteli élménnyel gazdagodhattak a jelenlévők. Önmagában már a kormány támogatásával megépülő új sportpálya is megalapozta a jó hangulatot, valamint a pályaavató gálameccs is, de megismerkedhettünk két tehetséges ifjú kispesti táncossal is, akik az iskola 7/b. osztályos tanulói.

 

 

Moksony Dorka egy éve kezdte a táncot, előtte hat évig fitneszre járt. Radics Bálint pedig öt éve versenyszerűen űzi az akrobatikus rock ’n’ roll-t, tavaly részt vett a németországi világ-, valamint a moszkvai Európa-bajnokságon is, ahol csapatban harmadik helyezést értek el.

 

A kézilabdapálya megnyitójára osztályfőnökük, Kővári Edit ötletére álltak össze az ifjú táncosok egy modern koreográfia előadására, kiegészülve Bálint táncpartnerével, Schaffler Zsuzsannával.  

 

Bálint, akinek testvérei is a rákospalotai táncegyesület növendékei, komolyan tervez „hobbijával”, hiszen eddig is versenyszerűen űzte azt, továbbra is ezen az úton szeretné folytatni. Dorka egyelőre hobbiként tekint rá, amiből még bármi lehet. Az azonban mindkettejükben közös, hogy nagyon komolyan veszik: heti öt alkalommal járnak edzésre – Dorka a Megafitneszbe, Bálint pedig Rákospalotára –, hogy a lehető legtöbbet fejlődhessenek.

 

Emiatt az iskola és a tánc mellett alig akad szabadidejük, de mint megtudtuk Bálint más művészetben is otthon van, hiszen nagyon szeret rajzolni. Dorka másik szenvedélye pedig a sütés és édesség készítés: már felügyelet nélkül is el tud készíteni ízletes csemegéket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.

Mesemondó versenyt nyertek az Ady Endre Iskola diákjai

Felpezsdült az élet az Ady Endre Református Általános Iskolában: az április 3-i városi mesemondó versenyen az első és második évfolyamosok arany, a harmadik és negyedik évfolyamosok ezüst minősítést kaptak. A sportélet is fellendült: a két éve működő Sakkpalota tanulói városi sakkversenyt nyertek, a Kézilabda Sportakadémia leigazolt több diákokat, az alsósokkal pedig a Zsíros Tibor Kosárakadémia foglalkozik. Emellett fejlesztették az angol nyelv, valamint az informatikai oktatást is.

Ingyenes laptopokat biztosít a kormány a gyerekeknek

Egyre nagyobb teret hódít a digitális világ, a mai gyerekek számára pedig már elengedhetetlen, hogy jól tájékozódjanak benne. A kormány igyekszik felzárkózni a kihívásokhoz, és ingyenes laptopok biztosításával segíti a digitális felkészítést.

Tábormustra 2014

Idén is változatos a kispesti táborkínálat. Összeszedtük, idén nyáron milyen táborokkal várják a kerületi intézmények a gyerekeket.