Ebben az időszakban a madárszülők – különösen igaz ez a dolmányos varjakra – igyekeznek mindent megtenni a fészket elhagyó, többnyire ügyetlen, s gyakran nem teljesen röpképes fiókáik védelmezése érdekében. Bizonyos madárpároknál már az is fenyegető viselkedést válthat ki, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét.

 

Ugyanakkor fontos tudni: Európában kevés olyan madár él, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat. Gondot leginkább a járulékos balesetveszély jelent: amikor a megijedő ember elbotlik, vagy éppen – ez főleg a gyermekekre érvényes – kiszalad az úttestre. Éppen ezért az MME hangsúlyozta: támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint az emberre rontó kutyáknál.

 

„Nem szabad hátat fordítani, szembe kell fordulni az állattal, karunkat széttárva mutassuk magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek, valamint kiabáljunk rá az állatra. Rámenősebb madarak esetén a védekezésre lehet használni a kezünk ügyében lévő szatyrot, táskát, kabátot vagy kalapot” – tanácsolták.

 

Hazánkban leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani. E madarak ugyanis nem restek rátámadni azokra, akik túl közel merészkednek – akár csónakban evezve – a családhoz. A szárnyaikkal és csőrükkel mért csapások leginkább a gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára jelentenek komolyabb kockázatot, ugyanakkor mindenki számára hangsúlyozandó: a fiókáikat vezetgető hattyúkat el kell kerülni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

Fegyelmezettebb vagyongazdálkodást sürgetnek

Újabb telekeladást hirdetett meg az önkormányzat, ezúttal a Teleki utca 51. szám alatt lévő ingatlanon adna túl a baloldali városvezetés. A helyére valószínűleg társasház épül. A jobboldali képviselők megjegyezték: szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyeket megesz az idő, majd azt követően telekárban értékesítik azt.