Budapest, 2016. január 6., szerda (MTI) – A kormány az összes veszélyes hulladékot elszállíttatta a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről – jelentette be Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a IX. kerületi telephelyről 2493 tonna veszélyes hulladékot szállítottak el. Azok többségét – 1870 tonnát – már meg is semmisítették, a maradék megsemmisítése a nyáron befejeződik. A feladat elvégzése nettó 1 milliárd 661 millió forintba került. Ezt az összeget az állam megelőlegezte, de ezt a tulajdonosokon keresztül a felszámolónak kell majd állni – mondta Tarnai Richárd. Szavai szerint a veszélyes hulladékok elszállításával egy 140 éves probléma oldódott meg. „Hosszú évtizedek óta mindenki tudta, hogy mi a helyzet” a telephelyen, de senki nem tett semmit – mondta. A kormány „a közigazgatás átalakításának eszközét használva” megoldotta a problémát – jelentette ki Tarnai Richárd. Közölte, a veszélyes hulladékok elszállítását követően a „tényfeltárás időszaka” kezdődik meg. Meg kell nézni, mi maradt még a telephelyen, a talajban és a környezetben – mondta.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.