Ez év májusától kezdve a budapesti, így a kispesti kémények ellenőrzését és tisztítását is a katasztrófavédelem látja el. A szervezet munkatársai a fővárosban és 17 megye összesen 2682 településén nyújtanak lakossági kéményseprőipari közszolgáltatást.

Mint az a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében olvasható, a katasztrófavédelem felkészült a budapesti lakossági kéményseprési feladatok átvételére, így a szükséges eszközök és személyi feltételek is rendelkezésre állnak.

 

A szervezet kéményseprői Kispesten a tervek szerint ez év július 12-ig végzik el az ellenőrzéseket azoknál a társasházaknál, ahol erre idén még nem került sor. A lista ide kattintva érhető el. Mint az megszokott, az ingyenes kéményellenőrzés időpontjáról hirdetmény útján értesülnek majd az érintettek.

 

A közlemény kitér arra is, hogy a budapesti ügyfélszolgálati iroda a 16. kerületben, a Diósy Lajos utca 28. szám alatt várja a kéménysepréssel kapcsolatban intézkedő ügyfeleket, hétfőnként reggel nyolctól este nyolcig, további munkanapokon 8.00 és 14.00 óra között. Telefonon a 1818-as telefonszámon, online pedig a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu webcímen lehet tájékozódni vagy ügyet intézni.

 

Az ellenőrzések kapcsán leggyakrabban felmerülő kérdésekre ide kattintva kaphatnak választ olvasóink. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.