Akár egymillió forintot is megtakaríthatnak a családok, illetve a kis- és középvállalkozások azzal, hogy július 1. óta ingyenes, illetve kedvezményes lett a villany-víz és szennyvíz-gáz bekötése, azaz a közműcsatlakozás.

Ön most építkezik vagy felújít? Akkor jó hírünk van, hiszen százezreket spórolhat a kormány legújabb intézkedése nyomán! Egy bizonyos fogyasztási mértékig ugyanis díjmentes lesz a fent említett közműcsatlakozás. Vagyis azok számára lesz ingyenes a szolgáltatás, akik legfeljebb óránként 4 köbméteres és legfeljebb 32 amperes fogyasztásmérők beszerelését, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötését kérik – ez elég egy átlagos családi ház ellátásához. Ezzel az intézkedéssel egy átlagos méretű családi háznál vagy üzlethelyiségnél mindhárom közmű bekötése esetén a családok 450 ezer és 1.9 millió között, kkv-k esetén pedig akár 2,8 millió forintot is megspórolhatnak.

 

Elengedik továbbá a csatlakozási alapdíjakat, a fogyasztásmérő díját valamint a gázbekötésénél az elosztót 250 méterig. Jó hír továbbá, hogy nem csak új építésű, hanem lakóingatlan vagy az üzlethelyiség átépítésénél is igénybe vehető ez a kedvezmény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.