Nem kell messzire mennie annak, aki a kerületben szeretné karácsonyfáját megvásárolni. Bár az árusok csak december második hetében kezdenek kirajzani, az előző évek tapasztalatai alapján már most is lehet tudni, a kerület mely részén kaphatunk fenyőt az ünnepekre. Azari Zsuzsanna, a Hatósági Iroda vezetője lapunknak elmondta, Kispesten előreláthatóan öt helyen biztosan lesz fenyőfa árusítás. Vásárolhatunk majd a Határ útnál két helyen is, az 50-es villamos végállomásánál és az Europark előtt, a Kossuth téri piacnál szintén biztosan lesz árusítás, és lehet majd fát kapni a Méta utca elején, valamint az Üllői úti CBA áruház előtti parkolóban. Idén is akkor ússzuk meg a legolcsóbban a favásárlást, ha lucfenyőt választunk, ha viszont tartósabb fát szeretnénk, akkor ezüstfenyőt, vagy normannt keressünk, bár ez utóbbi a legdrágább fajták közé tartozik.

 

Néhány jó tanács a vásárolt fenyőhöz: A kivágott karácsonyfát egy-két napig tárolhatjuk szélvédett, fagymentes helyen, lehetőleg vízbe állítva. Mielőtt a lakásba vinnénk, rázzuk le róla az elfáradt tűleveleket, és a törzséből rézsút vágjunk le 1-2 centimétert. Az a jó karácsonyfatartó, amelynek az alján víztartó edény van, ezt langyos vízzel töltsük fel. A vágott fa vízben tartva hetekig friss marad, és kevésbé tűzveszélyes. A vízutánpótlásnál vegyük figyelembe azt, hogy egy kétméteres fa naponta akár 4-5 liter vizet is képes elpárologtatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.