Az országos viszonylatban is kiemelkedő értéket képviselő Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő szinte romjaiból épült újjá Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármesterének idejében, az ő és az ügy jó néhány támogatójának kitartó munkája nyomán. Ugyanakkor a tény, miszerint ezt az örökséget is átvette a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat és annak cége, a fürdő üzemeltetésért felelős Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., joggal adhat okot az aggodalomra.

Az évezredes hagyományokkal bíró magyarországi fürdőkultúra, egyszersmind az országszerte fellelhető megannyi gyógyvíz és fürdő egy olyasfajta nemzeti kincsben öltenek testet, melynek létezésére sokan magától értetődő természetességgel tekintenek. Hogy ez az érték valójában mennyire törékeny, azt a pesterzsébeti fürdő esete kiválóan példázza: Budapest egyetlen jódos-sós vizű, nagy múltú és hírű gyógyfürdője Demszky Gábor főpolgármesterkedése idején, a veszteséges működés miatt nemcsak hogy bezárt, de sokáig úgy tűnt, patinás épületei lassan az enyészetté válnak.

 

Átmenetileg jó kezekbe került

 

A szebb napokat látott Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő sorsa a bukott városvezetőt váltó Tarlós István idején pozitív fordulatot vett, mivel az általa vezetett Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közösen, mintegy 3,8 milliárd forintos beruházással „újraélesztették” a létesítményt.

 

A 2018-ban kezdődött munkálatok révén, a főváros fürdőfejlesztési programjának jóvoltából megújult a fürdő főépülete, továbbá elkészült egy 4200 négyzetméteres új létesítmény is – ezekben összesen 13 medence és többféle szauna kapott helyet.

 

Sokak szívének kedves

 

A régi-új fürdő fedett része 2018 decemberében nyitotta meg kapuit, a strand pedig 2019 júliusa óta látogatható, és nemcsak a pesterzsébetiek nagy örömére. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az egész évben működő létesítményt az 1994-ben strand nélkül maradt Kispest lakosai is nagy számban kezdték felkeresni. Az idillikus helyzet nem tartott sokáig, hiszen a koronavírus-járvány időszakában a pesterzsébeti fürdő is bezárt, a kormány védelmi intézkedései azonban eredményre vezettek, így a létesítmény – a járványügyi előírások betartása mellett – május 28-tól ismét látogatható.

 

Földesi Gyula, Pesterzsébet és Kispest választókerületi elnöke, a Fidesz regionális igazgatója többedmagával sokat dolgozott azon, hogy megvalósulhassanak a fentebb említett fejlesztések. Mint lapunknak elmondta, számos gyermekkori élmény fűzi a létesítményhez, amely szavai szerint országos szinten is kuriózum. –

 

Különleges vízösszetétele vagy éppen a hullámmedencéje, melyhez hasonló csak kevés van az országban, nemcsak a pesterzsébetiek számára teszik vonzóvá, éppen ezért mindenkit arra biztatok, látogassa meg a fürdőt, mert igazán érdemes – magyarázta.

 

Csak reménykedhetünk

 

Ugyanakkor aggodalmának is hangot adott, hiszen az irány, amelybe a Karácsony Gergely vezette Budapesten mennek a dolgok, a Demszky-érát juttatja eszébe. – A fürdő környezete jelen pillanatban igencsak rossz állapotban van. Jobban oda kellene figyelni erre a nemzeti kincsre – folytatta. Földesi Gyula elmondása szerint a kerület korábban többször is tárgyalt a fővárossal a fürdő üzemeltetésének esetleges átvételéről, az egyeztetések azonban nem vezettek eredményre. Éppen ezért csak bízni tud abban, hogy a jelenlegi városvezetés nem hagyja lepusztulni a fürdőt, amely egy régre nyúló, hosszú folyamat végén, sokak elszántsága és támogatása nyomán nyerhette el régi fényét. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.