Új támogatási formaként vezeti be a kormány 2020-tól a nevelőszülői gyed-et, amelynek összege 2022-re eléri a minimálbér akkori szintjét. Ez a nevelőszülői hivatás bemutatását és anyagi biztonságának tovább erősítését célzó kampány része.

Tovább szélesíti a kormány a gyermeknevelés támogatásának formáit, 2020. január 1-jétől ugyanis új családtámogatásként bevezetik a nevelőszülői gyed-et, amely azoknak a nevelőszülőknek jár majd, akik 2 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek. Erre hasonló szabályok vonatkoznak majd, mint a „sima” gyed-re, és a tervek szerint a díj összege 2022-re eléri a minimálbér akkori szintjét.

 

A kormány fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet erre a nemes hivatásra és megteremtse az erre a pályára lépők anyagi biztonságát. Ennek érdekében már 2014 januárban 5200 nevelőszülő – akik közül mintegy 3200-nak semmilyen munkaviszonya nem volt – került nevelőszülői jogviszonyba, amely amellett, hogy számos más területen is előrelépés történt, megteremtette a hivatásos nevelőszülő jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá történő átalakításának lehetőségét.

 

A nevelőszülői hivatásra való figyelemfelhívás és a gyermekvédelemben, szociális területen dolgozók társadalmi megbecsülésének növelése céljából kampányt is indított a kormány, amely eredményei és céljai a www.neveloszuloiprogram.hu honlapon megismerhetők. E kampány része a jövőre bevezetni kívánt nevelőszülői gyed is, amely a már meglévő foglalkoztatási jogviszony nyújtotta biztonságot szélesíti tovább.

 

Jelenleg 23 ezer fiatalt gondoznak a gyermekvédelmi rendszerben, közülük nagyjából 15 ezren élnek nevelőszülőknél.

 

Forrás: MTI, hirado.hu, origo.hu

Főkép: origo.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.